Ismét véget ért a kamatcsökkentés

A mostani, a várakozásokat felülmúló, de az eddigieknek megfelelő, 15 bázispontos csökkentéssel elért 1,35 százalékos alapkamatot a jegybankelnök hosszú távon is egyensúlyinak nevezte.
Matolcsy György MNB-elnök szerint hosszan tartó, lazító monetáris politika következik a keddi kamatdöntés után, ezt az 1,35 százalékos alapkamatot tartja a jegybank egyensúlyi kamatnak a Magyar Nemzeti Bank vezetésének mai tudása szerint.

Az elnök kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy Balog Ádám távozik az MNB-ből, az MKB-csoport elnök-vezérigazgatója lesz, helyére Nagy Mártont jelölik alelnöknek.Londoni elemzői vélemény szerint a keddi 0,15 százalékpontos kamatcsökkentéssel valószínűleg véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa.

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza a monetáris tanács kamatdöntésének bejelentését kommentálva - de még Matolcsy bejelentése előtt - közölte: várakozása szerint az MNB alapkamata az idén és a jövő év egészében is a keddi kamatcsökkentéssel elért 1,35 százalékon marad. Jackson szerint ezt az előrejelzést alátámasztja a Capital Economics azon prognózisa, hogy a magyarországi infláció az idén és jövőre is az MNB 3 százalékos központi célja alatt marad.

Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője még szintén Matolcsy közlése előtt az MTI megkeresésére kifejtette: a befektetők arra rendezkedtek be, hogy a monetáris tanács keddi döntése volt az utolsó lépés a márciusban újraindult kamatvágási ciklusban.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a monetáris tanács június 23-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvében arra utalt, hogy az inflációs cél eléréséhez további kismértékű kamatcsökkentésre lehet szükség, ami azt jelezheti, hogy véget érhet a kamatcsökkentési ciklus.

Kifejtette: az alapkamat tartósan alacsony maradhat, 2017 előtt nem számít a 3 százalékos inflációs cél elérésére. Hozzátette: a kamatemelés igen fokozatos és mérsékelt lehet, legkorábban jövő év őszén lehetséges, 2016 végére 1,75 százalékos alapkamat esélyes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.