Újra drágulhatnak az üzemanyagok

Noha a pénteki, egy napon belüli 15 százalékos olajárrobbanásnak a GKI Energiakutató szerint nincs gazdasági alapja és hamar kifulladhat, azért a jövő héten akár meg is pihenhetnek a hazai üzemanyagárak az elmúlt hetek jelentős esése után. A benzin kicsit még olcsóbb lehet, a gázolaj akár kissé drágulhat is.

A héten a benzin legfeljebb 3 forinttal lehet olcsóbb, a gázolaj ára pedig akár emelkedhet is 2-3 forinttal - jósolja a GKI a nemzetközi piaci folyamatok alapján. Így a benzin literenkénti átlagára 342-344, a gázolajé 340-341 forint körül állhat be.

Az augusztus 24-28-i héten a Magyarországon irányadó Brent-típusú kőolaj hordónkénti ára 41-48 dollár között változott. Heti átlagban ugyan továbbra is csökkenést látunk, de a hét utolsó két napján két és fél dollárral, mintegy 15 százalékkal ugrott meg az olajár. Ennek nincs gazdasági alapja: a túlkínálat továbbra is jelentős és a kereslet várhatóan lassabban nő a kínálat bővülésénél. Az olajár emelkedését a tőzsdei spekulációs befektetések emelték, valamint az, hogy az Egyesült Államokban több finomító váratlanul leállt. Emellett Florida környékére vihart jeleztek, ami a kitermelés leállását hozhatja. A hét utolsó két napjának eseményei piaci korrekciónak tekinthetőek, ami a korábbi nagy áresések következménye. Az energiagazdasági kutatóintézet a továbbiakban nem tartja valószínűnek az olajárak tartós emelkedését. A piac sem hisz a jelentősebb emelkedésben, mivel a határidős jegyzések nem emelkedtek, még a rövid lejáratúak sem, az azonnali árhoz hasonló mértékben. Az amerikai kőolajfúrások száma a múlt héten eggyel emelkedett, de a kitermelés növekedése az őszi hónapokban fokozatosan lassul.

A Reuters adatközlése alapján a benzin ára a nálunk irányadó mediterrán piacon 7,3 százalékkal csökkent, és a gázolaj is olcsóbb lett 3,5 százalékkal, de csütörtök-pénteken emelkedett. Az üzemanyagpiacokon a kiviteli kereslet mérséklődik, de az amerikai finomítói leállások miatt a hét második felében ismét megnyílt a kivitel lehetősége. Az európai dízel kínálata továbbra is bőséges. Mindkét üzemanyag követte az olajárak változását. Az európai raktárakban tárolt üzemanyag mennyisége mintegy ötödével haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet. A forint 0,7 százalékkal erősödött a dollárhoz képest.

Az elmúlt egy év során a benzin ára 15 a gázolaj ára 18 százalékkal csökkent. Az átlagkeresetből ma 19 százalékkal több benzint és 24,5 százalékkal több gázolajat vásárolhatunk, mint egy éve - közli a GKI Energiakutató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.