Életjáradékos lakások kalapács alatt

Elsőként próbálkozik árverésen értékesíteni a Hild Csoport az életjáradékos ügyfelei után megüresedett lakásokat. Az első licit jövő hétfőn indul az interneten, egy kis pesti lakással.

Hetente egy-két lakást tervez internetes honlapján árverésre bocsátani a Hild Csoport – jelentette be  sajtótájékoztatón Kézdy Gábor vezérigazgató. A négy éve működő életjáradék szolgáltató már kétezer lakás tulajdonosa, melyek közül jelenleg majdnem 60 ingatlant kínálnak már értékesítésre.

A megüresedett lakások nagy részéhez a korábban felvásárolt, és már a kilencvenes évek óta működött Honpark Zrt. hajdani ügyfeleinek elhalálozása révén jutottak. Az életjáradékos csoport vezetője nem titkolta, hogy üzleti tervük szerint egy-egy lakás után körülbelül 14-15 évig kell fizetniük, így nullszaldósak legkorábban 7-8 év múlva lehetnek. Legnagyobb versenytársukhoz, az OTP életjáradékos cégéhez hasonlóan a Hild sem köt tavaly év vége óta új szerződéseket, elsősorban a megdrágult devizahitel szükséglet miatt, noha óriási érdeklődés van a nehéz helyzetbe került nyugdíjasok részéről a szerződésre.

A lakáspiac a hírekkel ellentétben nem fulladt be, igaz, az adás-vételek száma jelentősen csökkent, viszont feltűntek a készpénzes kisbefektetők. Mint Novák Zalán ingatlanszakértő, az Euro-Immo Expert Kft. igazgatóhelyettese tájékoztatott, az ingatlanalapokból sokan a lakáspiacra menekítették a megtakarításaikat. A legfeljebb 100-200 millió forintos tőkével rendelkező kisbefektetők a nagyokhoz hasonlóan a jó helyen lévő, rövidtávon is kiadható ingatlanokat keresik.

Éves hozamuk jelenleg 4-6 százalék, amit a lakás értéknövekedése még gyarapíthat. A budapesti lakáspiacon legutóbb 2000 és 2004 között volt számottevő áremelkedés, olyannyira, hogy 2000 és 2009 között majdnem megduplázódott az 50 négyzetméter alatti lakások négyzetméterára, panel és tégla kategóriában egyaránt.

Magyarországon a gazdasági válság dacára sem következett be az, ami a szomszédos Romániában, ahol ősz óta 30-35 százalékkal este az árak. A megnehezedett hitelfelvétel, illetve a megnövekedett értékesítési idő miatt lehet jó üzleteket kötni, de általános éresés nincs. Az élénkülő befektetői kedvet igyekszik a lakásaukcióval meglovagolni a Hild Csoport is, ahol a kisbefektetőknek csomagban is kínálnak lakásokat. Márton Ferenc, a cégcsoport operatív igazgatója elárulta: a kínálatukból tetszőlegesen összeállított csomagokra lehet árajánlatot tenni, nagy tételben jelentős alkulehetőséggel.

A Hild, mint ingatlan befektető, és a jövőben egyre nagyobb volumenű lakásértékesítő, nem kíván ingatlanközvetítőket igénybe venni, mert azok 4-5 százalékos jutalékát megspórolva vásárlóinak versenyképesebb áron tudja a megüresedő ingatlanjait kínálni. Az internetes aukció egyelőre kísérleti jelleggel indul, de az már biztos, hogy a licitre szánt lakásokról 30 nappal korábban fogják értesíteni az érdeklődőket. A 3 ezer forintos regisztrációs díj korlátlan időre szól, a bankkártyás fizetésre a beazonosíthatóság, és a 10 százalékos foglaló későbbi lehívása miatt van szükség.

A minimál árakat nem teszik közzé, de az nem titok, hogy az jó néhány százalékkal alacsonyabb lehet az aukciós lakás irányáránál. Az elsőként kínált erzsébetvárosi lakás kikiáltási ára például 5,7 millió forint, ami hatékony vonzerővel bírhat. A háromnapos licitálási idő letelte után szerződni 7 napon belül kell majd, de a hiteles vevőknek akár 90 napos fizetési határidőt is adnak. Egyelőre még a Hild vezetői előtt is titok, hogy mekkora lesz az érdeklődés a hazánkban még újdonságnak számító lakásaukción.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.