Jövőre semmit sem ad a költségvetés az innovációra?

Lenullázná az Innovációs Alapba befizetendő állami forrást a jövő évi költségvetés tervezete - értesültek a szakmai szervezetek. A lépést öngólnak tartják, amely veszélyezteti a versenyképességet.

A jövő évi költségvetés tervezetében az Innovációs Alap állami támogatásának sorában a jogszabályok szerint esedékes 25 milliárd forint helyett nulla forint szerepel - értesült több érintett szakmai szervezet. A Magyar Innovációs Szövetség, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Biotechnológiai Szövetség, a Magyar Gépjármű Ipari Szövetség, valamint a Menedzserek Országos Szövetsége egyaránt úgy véli: ennek katasztrofális következményei lesznek.

A már meglévő szerződések finanszírozására nem lesz elég pénz, újabbak pedig nem indulnak majd. - Az innováció folyamat, ha ebből pénzt vonunk ki, az visszamenőleg és jövőben is kárt okoz - mondta Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke.

A tiltakozó szervezetek úgy vélik: katasztrofális következményei lesznek annak, ha a válság miatt beindított fűnyíró gyökerestül tépi ki a füvet. A durva, elfogadhatatlan, Magyarország jövőjét veszélyeztető lépés a multik vezetőit is arra késztetheti, kétszer is meggondolják, telepítsenek-e ide tudásbázist, illetve itt tartsák-e a már működőket - minősítették a tervet. Emellett megnehezíti a 19 regionális egyetemi tudásközpontban folyó kutatások finanszírozását.

- Jövőre a vállalati befizetések is csökkenni fognak, így veszélybe kerülhet a már futó és az új kutatás-fejlesztési pályázatok finanszírozása - állítja Szabó Gábor. 2008-ban 55 milliárd forintot (25 százalékot) már zároltak a korábbi befizetésekből. Egy megállapodás alapján ezt az összeget három évre elosztva lehetett volna felhasználni, ebből tízmilliárdot már megkaptak, a többiről egyelőre nincs hír.

Az innovációs alap létrehozásakor azzal lehetett meggyőzni a vállalatokat arról, ez nem egy újabb adó, hogy a kormányzat megígérte: a megelőző két évben befizetett összeg átlagának megfelelő állami forrást hozzátesz az összegyűlt pénzhez. Ha ez most megszűnik, a cégeknek többé nem fűződik érdekük ahhoz, hogy ezt az összeget befizessék a büdzsébe - hívták fel a figyelmet az érdekvédelmi szervezetek képviselői. Dénes Gábor, a Menedzserek Országos Szövetsége főtitkára szerint félő, hogy az állam a vállalati befizetéseket is "lenyeli".

A szakemberek szerint az innovációnak, a kutatás-fejlesztésnek jelentős szerepe van a gazdaság felpörgetésében, Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnöke egyenesen a válságból kivezető útnak nevezte az innovációt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.