Indul az agrártámogatási kampány

Április elejétől indul a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a területalapú és több más közvetlen támogatás egységes kérelmének elektronikus benyújtása. Az egységes területalapú támogatást idén is a SAPS keretében folyósítják.

Tavaly 185 ezer ügyfél összesen több mint 5 millió hektár területre nyújtott be támogatási igényt, s ebben az évben is hasonló nagyságrendű érdeklődésre lehet számítani. 2009-ben 207 milliárd forint volt a területalapú támogatásra biztosított keret, a hektáronkénti uniós fajlagos támogatás pedig 42173 forint - mondta Soproni Horváth Lajos az MVH szóvivője..

Idén öt új jogcím szerepel az egységes kérelemben: az agrár-erdészeti rendszerek támogatása, az erdő-környezetvédelmi intézkedések, az erdőszerkezet átalakítása, a nem termelő mezőgazdasági beruházások és a nem termelő erdészeti beruházások támogatása, valamint régi-új jogcím az EMVA agrár-környezetgazdálkodási program. Ez utóbbiban kifizetési kérelmet kell benyújtania annak, aki jogerős támogatási határozattal rendelkezik, illetve ha eddig még nem tette meg, a területazonosítási kérelmét is be kell adnia.

A 2010-es egységes kérelemben viszont már nem igényelhető az energianövények kiegészítő támogatása, valamint a termeléshez kötött Virginia- és Burley -dohány kiegészítő nemzeti támogatása.

A beadást tavaly óta már kötelezően elektronikus úton kell megtenni. Papír alapon kell külön nyilatkozatot tenniük május 15-ig mindazoknak, akik korábban zöldség-, gyümölcs, vagy dohánytermesztők voltak, és szerkezetátalakítási programban kívánnak részt venni. A nyilatkozat formanyomtatványa hamarosan letölthető az MVH honlapjáról.

Az elektronikus kérelmek benyújtásának határideje május 15-e, ám mivel ez szombatra esik, május 17-én még be lehet adni a kérelmet. Ezután módosításra szankció nélkül május 31-ig van lehetőség, június 9-ig viszont már szankciót von maga után a módosítás. Aki lekési a május 15-ei határidőt (vagyis május 17-e után nyújtja be kérelmét), annak már munkanaponként 1 százalékkal csökken a támogatása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.