Indul az Air China budapesti járata

Május elsejétől új járatot indít Budapestre az Air China, a kínai nemzeti légitársaság.

Május elsejétől új járatot indít Budapestre az Air China, a kínai nemzeti légitársaság. A korábbi sajtóhírekkel összhangban megerősítették, az Airbus A 330-200 típusú gépek heti négy alkalommal indulnak, és útban Budapestre megállnak Fehéroroszország fővárosában, Minszkben másfél órára. A gépek 19.40-kor érkeznek Budapestre, és 21.10-kor indulnak vissza Kínába hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap. Visszafelé már csak Pekingben szállnak le.

Az évek óta napirenden lévő kérdésben a két ország közötti fejlődő kapcsolatok részeként született végül pozitív eredmény – mondta Szilas Cecília magyar nagykövet a járat beindításáról szóló csütörtöki pekingi rendezvényen. Hozzátette: az Air China számára egy dinamikusan bővülő piacra való belépést jelent az új járat.

A nagykövet elmondta, hogy az üzleti és turizmus céljából Kínából Magyarországra látogatók száma csak tavaly 19 százalékkal emelkedett, és ez a szám a következő öt évben a szakértők becslése szerint megduplázódhat.

Szilas Cecília megjegyezte, hogy Magyarországon található a kelet-közép-európai térség legnépesebb kínai kolóniája, és az itt élő kínaiaknak számára előnyt jelent, hogy a jövőben Budapestről átszállás nélkül válik elérhetővé hazájuk.

A Peking és Budapest közötti új közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be március közepén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.