Importstop a Toyota Priusra?

Megállj parancsolhat a Toyota Prius amerikai térhódításának egy orosz származású tudós: Alex Severinsky évek óta küzd azért, hogy a japán cég - szerinte - elbirtokolt szabadalma hasznosítása után fizessen neki járulékot. Most bíróság dönt az ügyben, amely az eljárás idejére kezdeményezheti a Priusok importjának felfüggesztését.

Egy szovjet emigráns, Alex Severinsky 1994-ben levédetett szabadalmát használta fel a benzin-áram hajtású hibrid autójának kifejlesztéséhez a japán Toyota - állítja az Egyesült Államokban élő 65 éves tudós. „Amikor feltaláltam a hibrid motort, azt mondtam, ez a pályám csúcsa, legnagyobb teljesítménye. És ezt lopták el tőlem, Ezek egyszerűen tolvajok" - idézi a Bloomberg Severinsky-t, aki 1978-ban felesége, fia és 800 dollár társaságában lépett a szabadság földjére.

A tudós számos hiábavaló kísérletet tett, hogy egyezségre jusson a Toyotával, de a japán gyártó következetesen saját fejlesztésének eredményeként tüntette fel a Prius hibrid hajtását. A hétfőn kezdődő meghallgatáson lehet, hogy békülékenyebb hangnemre váltanak a japánok, ugyanis a bíróság kezdeményezésére az illetékes kereskedelmi hatóság elrendelheti a vitatott termék, azaz a Prius amerikai importjának teljes beszüntetését az ítélethozatalig. Az pedig nem egy-két hónap.

A kereskedelmi hatóság (ITC) eljáró bírájának tehát mérlegelnie kell, mi a fontosabb: egy amerikai állampolgár joga, hogy élete főművének gyümölcsét élvezhesse, vagy a nemzetgazdasági haszon, ami a Priusok importja, szervízelése, környezetkímélése stb. kapcsán keletkezik.

Jim Lentz, a Toyota kaliforniai importőre reméli, hogy a hatóság a helyén kezeli az ügyet, szerinte természetesen az amerikai fogyasztókat nem lehet megfosztani a per miatt attól, hogy megvásárolhassák a legnépszerűbb hibridhajtású modellt. Csak júniusban 15 ezret adtak el belőle az USA-ban.

Szakértők az importstop elrendelését nem tartják valószínűnek, ugyanakkor emlékeztetnek egy 2007-es eljárásra, amikor azt elrendelte az ITC a Broadcom Corp kérésére, amely szabadalomsértés miatt néhány, Qualcomm csippel szerelt mobiltelefon modell behozatalát függeszttette fel, milliárd dolláros üzleteket blokkolva ezzel. Igaz, utóbb a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte a végzést.

 

 

Az eljárás idejére kezdeményezheti a Priusok importjának felfüggesztését
A worker walks past Toyota Motor Corp's newly assembled Prius hybrid vehicles parked near the company's plant in Toyota, central Japan February 9, 2010. Toyota Motor Corp said it is recalling nearly half a million of its flagship Prius and other hybrid cars for braking problems as it seeks to address criticism over the handling of its worst safety crisis. REUTERS/Yuriko Nakao (JAPAN - Tags: TRANSPORT BUSINESS IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.