IMF: a vártnál nagyobb lesz visszesés a világgazdaságban

Már visszaesést jósol a világnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), de még nem tudni, mekkorát. Valószínű azonban, hogy hamarosan napvilágra kerülő új számok a vártnál is rosszabbak lesznek.

Idén a világ összesített hazai össztermékének (GDP) 0,6 százalékos csökkenése várható, és jövőre 2,3 százalékos világgazdasági növekedés lehetséges, mondta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatójának egyik tanácsadója kedden Lisszabonban. Teresa Ter-Minassian az IMF új becsléseiből idézett, amelyeket szerinte néhány napon belül hivatalosan is közread a valutaalap.

Januárban még 0,5 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsített erre az évre a nemzetközi pénzintézet, és 3,0 százalékosat jövőre.

Az IMF szóvivője viszont azt mondta Washingtonban, hogy a Teresa Ter-Minassian által említett számok "már elavultak". Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemsokára megjelenő, új IMF-előrejelzések még sanyarúbbak lesznek. A szóvivő is még e hétre ígérte az új becslések kiadását.

A még nem hivatalos előrejelzések szerint az euróövezet visszaesése a 2009-re várt 2 százalék helyett 3,2 százalék is lehet. A 2010-re szóló bizonytalanabb prognózisok ugyanakkor 0,2 százalék helyett 0,1 százalékos visszaeséséről szólnak.

Ha hinni lehet a napvilágot látott híreknek, az IMF az idén 1,6 százalék helyett 2,6 százalékos visszaesését vár az Egyesült Államokban. Japánban pedig az eddig jelzett 2,6 százalékos visszaesési várakozásokat öt százalékosra módosították.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.