IMF-hitel: Ukrajnának több kell

Ukrajnának nem elég az a 16,4 milliárd dollár készenléti hitel, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hagyott jóvá tavaly - jelentette ki Hrihorij Nemirja miniszterelnök-helyettes az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ülésén. A politikus azt is megkérdezte, Magyarország például miért kaphat támogatást az IMF-től és az EU-tól is, miközben ez Ukrajna számára nem elérhető.

Ukrajnának nem elég az a 16,4 milliárd dollár készenléti hitel, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hagyott jóvá tavaly - jelentette ki Londonban az ukrán miniszterelnök-helyettes. Hrihorij Nemirja - aki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ülésén vesz részt, azt mondta, hogy az IMF-hitelnél több pénzre van szüksége Ukrajnának.

Az ukrán illetékes értetlenségének adott hangot: miért van az, tette fel a kérdést, hogy például Magyarországnak az IMF mellett az EU is nyújt támogatást, ez azonban például Ukrajna számára nem elérhető. 

A Nemzetközi Valutalap (IMF) csütörtökön utalta át Ukrajnának a 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeret második, 2,8 milliárd dolláros részletét. Az IMF igazgató tanácsa múlt héten pénteken bólintott rá a részlet folyósítására. A jóváhagyás hosszú hetekig késett, mert a pénzügyi szervezetnek nem sikerült megállapodnia Ukrajnával a feltételekről, melyek a költségvetési politika szigorítását, illetve a bankrendszer megerősítését célozzák. A folyósítás folytatásáért cserébe Ukrajna felülvizsgálta tervezett gazdasági és pénzügyi intézkedéseit.

Az IMF november elején hagyta jóvá a 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeretet két évre a pénzügyi és a gazdasági stabilitás, az ország iránti bizalom helyreállítása végett. A valutaalap akkor úgy értékelte, hogy a fő ukrán exportcikk, az acél világpiaci áresése megviselte a belső problémákkal amúgy is terhelt ukrán gazdaságot. A keretből az első, 4,5 milliárd dolláros részt azonnal lehívhatta Ukrajna.

A második, eredetileg 1,9 milliárd dolláros részlet kifizetését azonban februárban felfüggesztették. Április közepén - az ukrán illetékesekkel folytatott többszöri egyeztetés után - az IMF azt közölte, hogy az 1,9 milliárdos részlet összegét 2,8 milliárdra emelik. A washingtoni székhelyű pénzintézet bejelentette azt is, hogy a következő, harmadik részlet összege is várhatóan emelt, azaz 2,8 milliárd dollár lesz. Ennek folyósítása azonban attól függ, hogy Ukrajna miként hajtja végre vállalásait.

A most átutalt második, megemelt részletet vezető bankjainak az újratőkésítésére használja Ukrajna, továbbá a nemzeti valuta megerősítésére, miután a hrivnya közel 40 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.