Így fizet a betétbiztosító a soltvadkertieknek

Hetedhét országra szóló ügy lett a Soltvadkert takarékszövetkezet csődjéből. A betétbiztosítási alap holnap megkezdi a betétesek kártalanítását. A 15 ezer ügyfél 33 milliárd forintra számíthat, további hárommilliárdot azonban maguknak kell behajtaniuk.

Szerdán kezdi meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet több mint 15 ezer betétesének járó 33 milliárd forint kifizetését. A kártalanítás háromféle módon történik. Egymillió forintig a betétesek szerdától százezer forintig a postai kézbesítőtől kapják meg a kártalanítást, míg százezer és egymillió forint közötti összeg esetében a postai felvételhez szükséges értesítőt kapják meg és az összeget a postán vehetik át.

Egy- és ötmillió forint között a károsultak szerdától kapják kézhez az OBA Betétbiztosítási Kártya használatához szükséges titkos PIN kódot, a pénteki naptól pedig magát a kártyát, valamint a pénzügyi kifizetési elszámolást. A kártyával az OTP pénzkiadó automatáiból, a bank fiókjaiban, illetve a postán tudnak pénzt felvenni. Az ötmillió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek szerdától kapják meg a kifizetési elszámolást, mellyel csütörtöktől juthatnak hozzá a kártalanításukhoz az OTP fiókjaiban.

„Minden kártalanítás alapja az informatikai adatok minősége. Az elmúlt napokban feszített tempóban dolgoztuk fel és ellenőriztük a kapott ügyféladatokat, hogy abból megállapítsuk valamennyi érintett betétes esetén a törvényileg járó kártalanítás pontos forintösszegét. A nagy volumenű kártalanítás valamennyi munkafázisának a kötelező gondosságon túli legfőbb elvárása az volt, hogy a betétesek a jogszabályban előírt húsz munkanapon belül is minél hamarabb hozzájussanak pénzükhöz” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

Az OBA statisztikája szerint a biztosított és kártalanításra jogosult betétesek száma 15 332, melyből 13 724 a magánszemély, 1376 a vállalkozás, társadalmi szervezet és 232 a tulajdonközösség. A legidősebb kártalanított betétes 1911-es születésű, a legfiatalabb öt hónapos. A legrégebben elhelyezett betét 1982-ből való. A kártalanítás hét ország állampolgárait érinti: Magyarország, Ausztria, Németország, Románia, Nagy-Britannia, Svájc és Svédország.

A takarékszövetkezet teljes biztosított betétállománya 37,7 milliárd forint. Ebből az OBA kártalanítási kötelezettsége 33,2 milliárd forint, az alap ugyanis csak százezer eurónak megfelelő összegig, ebben az esetben 28,9 millió forintig fizet. Az átlagos betétnagyság a magánszemélyek esetében 2,4 millió forint, míg a jogi személyeknél 2,1 millió forint.

Az OBA kártalanítási értékhatárát 101 betétes megtakarítása haladta meg, átlagosan 36,6 millió forinttal. Ez összesen 3,7 milliárd forintot jelent, ennyit kell tehát a betéteseknek maguknak visszaszerezniük a csődeljárás folyamán. A magánszemély esetében a legnagyobb veszteség 149 millió forint, míg a vállalkozásoknál 870 millió, ennyi pénze után futhat egy cég.

Az OBA által nem biztosított betétek száma 27. Közülük kilenc önkormányzat összesen 270 millió forintja ragadt be a Soltvadkertnél. A települések pénzének kifizetésére azonban ígéretet tett a kormány, s így majd az állam lép be a helyükre a csődeljárás folyamán. Két hitelintézet 42 millió forinttal ragadt bent a takarékban, míg a Soltvadkert tulajdonosai, vezetői és a velük egy háztartásban élők 16 betétjén 328 millió forint volt. A takaréknál volt 276, még 1993 előtti betét is (összesen 15,8 millió forint értékben), melyekre ugyan nem terjed ki az OBA felelőssége, ám ezek után még az állam áll jót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.