Ígéret és közhelydömping a miniszterjelölti meghallagatásokon

A Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt felgyorsítaná és kkv-baráttá tenné az uniós pályázati rendszert, míg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterjelölt szerint egészséges környezetet kell biztosítani a magyar lakosság számára.

 Az európai uniós forrásokat elsősorban növekedéspárti, munkahelyteremtő, és a magyar kis-és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitikát szolgáló területekre fogják átcsoportosítani - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt negyedik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt pénteken, Budapesten.

Fellegi Tamás miniszteri kinevezését a bizottság 17 igen, 3 nem és 2 tartózkodás mellett szavazta meg.

Fellegi Tamás kinevezését a héten ugyancsak támogatta az európai ügyek, valamint a gazdasági és informatikai bizottság, továbbá a számvevőszéki és költségvetési bizottság is.

A miniszterjelölt megerősítette, hogy tételesen - ez közel 700 beruházást jelent - felülvizsgálják a kiemelt és nagyprojekteket. "Megnézzük, valóban szükség van-e ezekre a beruházásokra az ország jelenlegi helyzetében". Az új kormány dönt majd arról, hogy mi lesz ezekkel, és hogy az így felszabaduló forrásokat hogyan használják fel. Hozzáfűzte: "felmerülhet az egyes operatív programok forrásainak az átcsoportosítása" is. Kiemelte, hogy felszámolják az uniós forrásokból végzett felesleges presztízs- vagy fenntarthatatlan beruházások finanszírozási gyakorlatát. Kiemelt cél a munkahelyek fenntartása, és újak létrehozása, valamint a kkv-k megerősítése, érdekeik tartós védelme. A forrásokat hatékonyan és gyorsan tervezik eljuttatni a kkv szektornak.

Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy a fejlesztéspolitika területén azonnali szemléletváltásra van szükség. Jelenleg az európai uniós források hatalmas bürokráciával, lassítva érkeznek, a lehívási arány alacsony, kevés a támogatások felhasználására adott idő, és a pályázati rendszer széttagolt.
A miniszterjelölt szólt arról is, hogy a pályázati rendszer szétaprózottságának megszüntetése érdekében csökkentik a kiírt pályázatok körét, emellett a minimálisra tervezik csökkenteni az adminisztrációt, és lerövidítik a pályázatok lebonyolítási idejét.

A fejlesztés irányát az érintett terület sajátosságai kell hogy meghatározzák, ezért fontosak a belülről jövő kezdeményezések - hangsúlyozta a miniszterjelölt.
Fellegi Tamás elmondta: javítani kell kkv-k közbeszerzéseken való nyerési arányát és a közbeszerzési szabályokon is ennek megfelelően fognak módosítani már a közeljövőben.

A sikeres fejlesztési politikával Magyarország visszanyerheti vezető szerepét a régióban, és a közép-európai gazdasági együttműködés kulcsszereplőjévé válhat. A fejlesztési tárca feladata, hogy összefogja azokat a kezdeményezéseket, amelyek elősegítik ennek mielőbbi megvalósulását - összegezte a jelölt.
Fellegi Tamás a meghallgatáson beszélt a kialakítandó új állami vagyongazdálkodási rendszerről is. Ismertette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő marad az elsődleges vagyonkezelő szervezet, de kiemelt vagyonkezelő lesz a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is. Az MFB-től azt várják, hogy a gazdaság megújításának és fejlesztésének egyik motorja legyen.

Elmondta, hogy vagyonleltár készül, a hiteles vagyonmérleg előnye pedig, hogy egyrészt tiszta képet lehet majd kapni az állami vagyon állapotáról, másrészt - a leltár folyamatos újítása okán - a tárca teljesítménye is jobban mérhető lesz.

Ellenzéki hozzászólók nehezményezték, hogy Fellegi Tamás kevés konkrétumot árult el a tervekről, és csak általánosságokat mondott. A miniszterjelölt erre úgy reagált, hogy "amíg nincs elfogadva a kormányprogram és nem történt meg a konkrét átadás-átvétel, addig behatároltak a konkrét intézkedési tervek."

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt meglepő módon a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként a környezetgazdálkodás területén a pénteki meghallgatásán.

A jelölt hangsúlyozta az érdekek összehangolásának szükségességét ezen a területen.

Jelezte: a vidékfejlesztési tárcát a megújuló és a nem megújuló természeti erőforrások gyűjtőhelyévé kívánja tenni. A fő célok közé sorolta - a globális megközelítés mellett - az egészséges környezetet biztosítását a magyar lakosság számára.

A testület 12 igen, 3 tartózkodás és 2 ellenszavazat mellett támogatta Fazekas Sándor kinevezését a posztra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.