Borúlátó hazai cégvezetők

A honi vezérigazgatók négyötöde borúlátó a magyar gazdaság ez évi élénkülését illetően – vonható le a PwC Magyarország, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közös kutatásából. Míg a honi cégirányítók elsősorban belföldi terjeszkedésben gondolkoznak, külföldi társaik a fejlődő országok felé tekintgetnek.

Itthon a vezérigazgatók négyötöde borúlátó a makrogazdaság ez évi élénkülését illetően – vonható le a 70 magyar vállalatvezető bevonásával, a PwC Magyarország, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által készített kutatásból.

A tanulmány mai bemutatóján Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adótanácsadási cégtársa úgy fogalmazott: nem lehet azt mondani, hogy a magyar cégvezetőek derűlátóak lennének. A válaszadók csupán 15 százaléka vélekedett úgy, hogy a következő 12 hónapban növekedésnek indul a globális gazdaság. Ez az arány sokkal rosszabb a nemzetközi eredményeknél: világszerte az arány 50 százalék.

A hazai vezérigazgatók saját vállalatuk tekintetében ugyanakkor már sokkal szebbnek látják a jövőt. Amennyiben cégük bővülése a kérdés, akkor a menedzserek 47 százaléka egy éven belüli fejlődést vár. Három évre kitekintve 78 százalékuk látja úgy, hogy bővül az általuk irányított társaság.

Megjegyezték, hogy a fejlődés érdekében a kormány részéről üdvözölnének további gazdaságélénkítő lépéseket. Ezzel kapcsolatosan Futó Péter MGYOSZ-elnök megjegyezte: a hazai gazdaság és szereplői számára fontos a tartós kiszámíthatóság, valamint az elveszett bizalom visszaszerzése. A szövetség első embere szerint a következő egy évben a hazai cégek a túlélésre rendezkednek be.

Alapvető különbség a hazai és külföldi társaságok vezetőinek elképzelései között, hogy utóbbiak a fejlődő országok felé kívánnak fordulni, míg itthon a tervek középpontjában a már meglévő, leginkább a hazai piacon megszerzett részesedés növelésében látják a megoldást.

A magyar cégvezetők körében egyértelmű vélemény, hogy a növekedés fenntartásának és növelésének eszközét a kutatás-fejlesztésekben és az innovációban látják. Legalább ennyire fontos csapásirány lehet a nem organikus fejlődési lehetőségek - azaz a cégfelvásárlások, fúziók – kihasználása, végrehajtása. Ezek a lehetőségek a közeljövőben a pénzügyi, a telekommunikációs területre, a médiaipari ágazatokra lesz jellemző.

A kutatás-fejlesztéshez hasonló jelentőségűnek tartják a cégvezetők az ügyfelekkel való kapcsolattartás és kapcsolatépítés javítását, valamint a vállalati erőforrások ésszerűbb kihasználását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.