Igazgatóság nélkül maradnak a Volánok

Megszünteti a 19 Volán-társaság igazgatóságát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A megszűnő testületek jogkörét a vezérigazgató gyakorolja majd.

Saját igazgatóságaikat számolják fel szeptember 13-a és 20-a közötti rendkívüli közgyűléseiken a Volán-társaságok. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közleménye szerint a 19 tagvállalatból álló cégcsoport négy tagja - az Alba, a Jászkun, a Kisalföld és a Kunság Volán - már augusztus megtartotta közgyűlését, a Közép-magyarországi régiót ellátó Volánbusz Zrt. pedig kizárólagos állami tulajdonban van, így ezeknél a vállalkozásoknál csupán alapítói határozatot kell kiadni.

Az MNV a lépést a takarékossággal indokolja. Az eddigi vezető testület Gt.-ben szabályozott jogköreit a vezérigazgató gyakorolja majd. A vezérigazgató a társaságot érintő valamennyi ügyben dönthet, ha az adott kérdés az alapszabály rendelkezései szerint nem tartozik a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, illetve bizonyos meghatározott esetekben döntését csak az ügydöntő felügyelő bizottság egyetértésével hozhatja meg.

A közlemény szerint felülvizsgálták a Volán társaságok ingatlangazdálkodási gyakorlatát is. A Volán cégek által nem használt ingatlanokat döntően 2003-2006. években értékesítették, a bevételekből a társaságok működését finanszírozták. Portfolió szinten 2009. évben az ingatlan értékesítés bevételi összege 416 millió forint volt, a 2010. évi üzleti terv 186 millió forintot tartalmaz. Az ingatlanok elidegenítése a társaságok vagyoni nagyságrendjét is figyelembe véve évről-évre csökkenő mértékű, és nem képvisel jelentős értéket.

Az MNV által meghatározott irányelvek alapján, és a társaságok felügyelő bizottságai által jóváhagyottan minden cégnél Ingatlanhasznosítási és Gazdálkodási Szabályzatotvezetnek be az év végéig. Ennek alapján a Volán társaságok tevékenységüket átlátható módon, egységes elvek alapján, az MNV Zrt., mint többségi tulajdonos elvárásainak megfelelően végezhetik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.