Idén csak stagnál a kiskereskedelmi borforgalom

Az idén itthon jelentősen visszaesik a középkategóriás borok fogyasztása. Ezzel szemben az olcsóbb nedűk forgalma emelkedik.

Az idén legalább 10-15 százalékkal csökken majd a középkategóriás borok fogyasztása és nőni fog az olcsóbb boroké a Varga Pincészet előrejelzése szerint. A magyar borászati vállalkozás szakértői úgy vélik: az úgynevezett prémium szegmensbe sorolt - azaz a legdrágább - borok fogyasztása nem fog változni. A cég szerint a borok kiskereskedelmi forgalma várhatóan stagnál majd. A pincészet szakértőinek várakozásai alapján 2009-ben a vevők a boltokban a tartós fogyasztási cikkeken és egyéb nagy összegű kiadásokon spórolnak inkább, mint az élelmiszereken.

A pincészetnél rendelkezésre álló eddigi adatok azt mutatják, hogy a vendéglátásban forgalmazott borok eladása már 2008 novemberében visszaesett 10-20 százalékkal.
A vendéglátásban adták el a borok 5–6 százalékát tavaly, közel 85 százalékát pedig boltokból és hipermarketekből szerezték be a fogyasztók. A fennmaradó néhány százalékon a kistermelők osztoztak.

Az elemzés szerint az évek óta mintegy 3,5-4,0 millió hektolitert termelő magyarországi borászat más iparágakkal összehasonlítva kevésbé konjunktúra-érzékeny, de a pénzügyi válság hatásai azért itt is jelentkeznek majd 2009-ben. Mivel a szőlőalapanyag felvásárlása az éven belül néhány hónapra koncentrálódik és a borok több éves érlelése is gyakori, a borászatban jelentős forgóeszköz finanszírozási igény merül fel. A  magas alapkamat és a hitelnyújtás szigorítása miatt mindenképpen nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar borászok - vélekedett Varga Bálint, a pincészet értékesítési igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.