Idén vége lesz az Ubernek

A kormány szerdán elfogadta, hétfőn pedig a parlament elé kerül az a törvénymódosítási javaslat, amely szerint az Uber és a személyszállítással foglalkozó diszpécserszolgáltatók okostelefonos alkalmazásainak és honlapjának elérhetősége akár le is tiltható – jelentette be Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára.

Fónagy elmondta, hogy az a szolgáltató, amely nem teljesítette a feltételeket – például engedély nélkül ajánlja a szolgáltatást –, már eddig is 300 ezer forint bírságot kaphatott, amelyet az Uberre már kivetettek.

Ha valamely szolgáltató újra vét a már szigorított feltételek ellen, akkor az alkalmazásai és a honlapjának a letiltása elindul. A NOL kérdésére az államtitkár elmondta, hogy az Uber „minden olyan körülményt produkált már”, amely alapján elérhetősége korlátozható.

Hogy ez mikor történhet meg, arra annyit mondott, a rendeletnek még hatályba kell lépnie, de feltételezése szerint egy ilyen korlátozást még idén végre tudnak hajtani. Ennek során ugyanis a technikai felkészülésen túl a személyiségi jogok védelmét is be kell tartani.

Akit sofőrként kétszer egymás után elkapnak, fél évre bukja a jogosítványát, az autójáról pedig három évre leveszik a rendszámot. A jogellenes tevékenységhez használt autó fél évre már az első alkalommal is kivonható a forgalomból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.