IATA: kissé javult a helyzet a légi közlekedésben

Júniusban valamelyest javult a helyzet a légi szállításban, miután az év hatodik hónapjában kisebb volt a visszaesés, mint májusban. A nemzetközi légiforgalmi szövetség, az IATA csütörtökön ismertetett adatai szerint a légitársaságok 7,2 százalékkal kevesebb utast szállítottak, mint egy évvel korábban, miközben májusban még 9,3 százalék volt a visszaesés.

Az IATA elemzői úgy vélik, hogy május lehetett a mélypont az iparág eddigi legnagyobb válságában, de még messze a fellendülés: évekbe telhet, amíg az ágazat visszatérhet a 2008. évi teljesítményéhez.

A szövetség becslése szerint júniusban 25-30 százalékkal csökkent a légitársaságok bevétele, elsősorban amiatt, hogy a kapacitásokat nem csökkentették a kereslet mérséklődésével összhangban, s ez lenyomta az árakat.

A társaságok vesztesége az idén elérheti a 9 milliárd dollárt a tavalyi 8,5 milliárdos veszteséget követően.

Az egyes térségekben ugyanakkor vannak eltérések: a közel-keleti légitársaságok 13 százalékos forgalombővülést regisztrálhattak, az európai és ázsiai utazások növekedése miatt. Az észak-amerikai társaságoknál 6,7 százalék volt a csökkenés a májusi 10,9 százalék után, az európaiaknál 7,1 százalék a májusi 9,4 százalékos esést követően.

A teherfuvarozás 16,5 százalékkal esett vissza júniusban, és 17,4 százalékkal májusban. A világkereskedelmi forgalom enyhe bővülésének köszönhetően a tavaly decemberi mélypontról a szezonális hatásokat kiszűrve 6 százalékkal nőtt a teheráru-forgalom.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.