Hűtlen kezelés miatt nyomoz az NNI a Magyar Telekom csoportnál

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Telekom csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán; a cégcsoport a nyomozásban együttműködik az NNI-vel.

A Magyar Telekom által a BÉT hivatalos honlapján kedden közzétett közlemény szerint a csoportnál folyamatban lévő belső  független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában indult  nyomozás. Az NNI erről március 28-án tájékoztatta a távközlési társaságot.

A közlemény szerint a Magyar Telekom nem tudja megítélni az NNI  nyomozás időigényét és annak kimenetelét, ahogyan azt sem, hogy  lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a társaságra,  illetve annak pénzügyi beszámolóira.

Ugyanígy nem tudja megítélni a társaság a nyomozásnak a belső  független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági  vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását.

Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált  kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi  szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek.

A cég közleménye szerint a hatóságok büntető vagy polgári jogi  szankciókat alkalmazhatnak, beleértve a pénzbüntetést is, illetve  további változtatásokat kezdeményezhetnek a cégcsoport üzleti  tevékenységével és megfelelőségi programjával kapcsolatban.

A Magyar Telekom a 2008. évről szóló jelentésében a macedón  tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban azt közölte, hogy 6  szerződést vizsgálnak független elemzők. Az ezekkel összefüggő  költségek tavaly 5,4 milliárd forintot tettek ki.

A Magyar Telekom már 2006 februárjában megbízta az amerikai  WhiteÚCase jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű  tanácsadási szerződés kivizsgálásával, ezeket a távközlési cég két  montenegrói érdekeltsége kötötte.
Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem  írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, "a gyanús  montenegrói tranzakciók miatt". A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.