Húszmilliós versenybírság a Capital Partnersnek

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a cég ügynökei folyamatosan zaklatták az ügyfeleiket telefonon, néha még késő este is megpróbálták rátukmálni az ügyfelekre a befektetési ajánlataikat.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Capital Partners a.s.  tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor szolgáltatásainak népszerűsítése érdekében eljáró ügynökei és más személyek közül többen, több alkalommal is ugyanazt az ügyfelet hívták fel telefonon.

A GVH-hoz eljutott panaszokból kiderült, a potenciális ügyfeleknek tekintett panaszosokat több alkalommal - akár késői időpontban is – keresték telefonon a befektetési szolgáltatások kínálatával, időnként azt követően is, hogy az ügyfél kérte, hogy ne zaklassák. A Versenytanács a Capital Partners a.s. felelősségét állapította meg, egyrészt, mert a társaság szolgáltatásairól tájékoztatást nyújtó ügynökök, képzésben résztvevők és más személyek magatartása a cseh székhelyű vállalkozás érdekét szolgálta, másrészt, mert a Capital Partners a.s. nem gondoskodott olyan megoldásról, hogy ugyanazt a potenciális ügyfelet ne hívhassák fel többször is.

A Versenyhivatal húsz millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság mértékének meghatározásánál a GVH – többek között - súlyosító körülményként értékelte, hogy a tevékenység során igen sok megkeresésre került sor, illetve számos ügyféllel kötöttek szerződést nagy számú és nagy értékű tranzakciót bonyolítva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.