Húsz évet várnak a szekrénysoroktól

Egy, a bútorvásárlási szokásokról készített felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek a hazai kínálatot általában jónak tartják és a cserekor a választási szempontok között az egyik legfontosabb legfontosabb az ár.

A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség országos felmérést készíttetett a bútorvásárlók, illetve bútort vásárolni szándékozók körében elsősorban a választás szempontjainak megismerése miatt.  A feltett kérdésekre összesen 1300-an válaszoltok, olyanok, akik maguk is részt vesznek, vagy vettek a család a bútorvásárlási döntésében.

BNV, bútor
BNV, bútor

A megkérdezettek a magyarországi bútorok kínálatát összességében leginkább jónak, vagy semlegesnek értékelték.
A magyar bútorhasználati szokásokra jellemző az is, hogy fekhely, konyhabútor, ülőbútor, szekrény szinte minden háztartásban megtalálható, ülőgarnitúra, étkezőbútor, fürdőszobabútor a háztartások döntő többségében előfordul.

Gyermekbútort leginkább a 31-40 éves korosztályban, ifjúsági bútort a 41-50 éves korosztály tart. Az íróasztal jelenléte is leginkább a legfiatalabb korosztályhoz és ehhez kapcsolódóan a gyermekes párokhoz kapcsolható. Előszobabútor Budapesten a legelterjedtebb, talán a városi lakásokra inkább jellemző, míg fürdőszobabútor Nyugat-Magyarországon fordul elő valamivel magasabb arányban.

A válaszadók közel fele (47 százalék) nem tartja elhasználódottnak a bútorát, elsősorban a 40 év alatti korosztályok.  A fiatal párok gyakrabban megtehetik, hogy bútort vásárolnak, ők átlagosan 2-3 éve vásároltak legutóbb bútort. Az inaktív felnőttekből álló háztartás vásárolt a legrégebben (6-7 éve) bútort.

Budapesten valamivel régebben vásároltak bútort, mint a többi országrészben, viszont Budapesten és Nyugat-Magyarországon érzékelik elhasználódottabbnak a bútoraikat. Általában 11 és 20 év között van a különböző bútorok elvárt élettartama: legtöbb a szekrény (szekrénysor) esetében (20 év), legkevesebb a gyermekbútornál (11 év).

Az ár minden esetben minden bútorfajtánál a két legfontosabb vásárlási szempont egyike. A fekhely, az ülőbútorok és ülőgarnitúrák választásakor a kényelem kiemelkedően fontos szempont, amit az ár követ. Az étkező, a fürdőszobabútor és a dohányzóasztal esetében azonban az ár a legfontosabb tényező. 

Étkezőnél, elsősorban ülőbútor részei miatt, a kényelem a második legfontosabb tényező, amit a praktikum követ. Dohányzóasztal választáskor viszont az ár és a praktikum mellett az esztétikum (dekoratív/tetszetős) is fontos befolyásoló tulajdonság.  A konyhabútor, előszobabútor, szekrény, íróasztal és gyermekbútor esetén a praktikum a legfontosabb tulajdonság, megelőzi az ár fontosságát is.

A hazai bútort a vásárlók több, mint fele előnyben részesítené (59 százalék). A fiatal egyedülállók jóval alacsonyabb arányban (41 százalék) vásárolnák a magyar bútorokat, mint a többi csoport. Jó minőség és ár mellett leginkább a kiegészítő szolgáltatásokkal, mint a garancia és javítási/szerviz szolgáltatások lehet meggyőzni a vásárlót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.