Ál-hungarikumok miatt büntették az Auchant

Meggyűlhet a baja az Auchannak azokkal a termékekkel, amit hungarikumként hirdet. Most tízmillióra bírságolta a láncot a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítotása szerint tisztességtelenül járt el az Auchan, amikor a szórólapjain egyes termékeket az "Auchan Hungarikum" megjelöléssel értékesített, mert így a vásárlók azt gondolhatták, hogy magyar terméket vesznek, pedig a valóság nem mindig ez volt.

Az augusztus 6-12 közötti szórólapokat vizsgálta a versenyhatóság. Azt a GVH is elismeri: a magyar termék fogalmát a GVH döntésének időpontjában nem határozta meg jogszabály, ugyanakkor mint mondják, az érdemi döntés meghozatalához nem volt szükség a „magyar termék” fogalom elemeinek pontos meghatározására.

A GVH eljárásában a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény alapján járt el, mely kimondja, hogy megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan információt tartalmaz az áru származási helyére, eredetére vonatkozóan, ami alkalmas a fogyasztók befolyásolására.

A GVH eljárásában az átlagfogyasztó szemszögéből vizsgálja azt, hogy mi a magyar, vagyis azt, hogy mit tart a fogyasztó magyarnak, ehhez képest értékelte a vállalkozás kommunikációját. A magyar termék fogalma hétköznapi értelmezésben a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket jelöli.

A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó a vállalkozás hirdetéseit látva az indás-tulipános virágmotívum, a nemzeti színek és a Hungarikum kifejezés alapján magyar termékre asszociál. Az Auchan a reklámozott termékek jelentős része tekintetében nem bizonyította azok magyarságát. Ezért a versenyhatóság tízmillióra bírságolta az Auchant. 

Tudomásul vesszük a döntést, bár nem értünk egyet vele.  Nem állítottuk, hogy a szóban forgó termékek magyar termékek lennének, 2010-ben egyébként még senki nem határozta meg, mi számít magyar terméknek és mit nevezhetünk hungarikumnak - írta az áruházlánc. Hozzáteszik: semmiféle jogszabály nem rögzítette, hogy magyar népi motívumokkal csupán a magyar alapanyagból, magyar tulajdonban lévő cég, magyar munkásai által készített termék hirdethető. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a GVH szerint például a téli szalámi, a Túró Rudi vagy a Pilóta keksz nem hungarikum, csak akkor, ha magyar alapanyagból állítják elő. Auchan Hungarikum néven azokat az adott termékeket jelöltük, melyek magyaros jellegűek, kötődnek a hazai piachoz és szokásokhoz − nem az alapanyagok eredetére kívántunk utalni −, tapasztalataink szerint az átlagos fogyasztó is eképp gondolkodik a hungarikumokról. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.