Hotelt kap Ferihegy

Jövőre elindul a régóta csúszó reptéri hotel építése Ferihegyen, 2020-ra pedig felépülhet az új C Terminál is.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiforgalmi és kereskedelmi igazgatója a rendezvényen azt mondta, 2016-ben megkezdik a régóta várt közvetlen reptéri hotel építését. Az üzemeltetőt már kiválasztották, megvannak a tervek is, a konferenciakapacitásokkal is rendelkező szálloda pedig 2017 tavaszán nyílhat meg - írja a hvg.

Egy évvel később, 2017-ben átadnak majd egy új parkolót, 2018-ban elkészülhet egy 220 méter hosszú új mólóterminál, 2020-ra pedig felépülhet a C Terminál, amellyel körülbelül megduplázódhat a jelenlegi check-in kapacitás.

Arról is szó esett, hogy a Budapest Airport rekordévet zár idén, az utasforgalom több hónapban is meghaladta a rekordnak számító egymillió főt, míg egész évre vetítve az utasok száma meghaladja majd a 10,3 milliót a tavalyi 9,15 millió után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.