Hosszabbítás vasúton: Dávid marad a MÁV élén

A kormány egymás után szabadul Simicska Lajos embereitől, a nagyvállalkozó köreihez tartozónak tartott Dávid Ilona azonban megtarthatja székét. E téren tehát nem lesz változás a MÁV Zrt.-nél.

A nemzeti vasút "nagyasszonyának" Seszták Miklós szavazott bizalmat. A fejlesztési tárca vezetője, az állami vállalat tulajdonosi képviselőjeként kiadott alapítói határozatában újabb három évre megerősítette Dávid Ilonát a MÁV igazgatóságának elnöki tisztségében, illetve a vezérigazgatói poszton.

A vasúttársaság közleménye szerint, az alapítói határozatban más személyi döntések is szerepelnek. Így Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese is az igazgatóság tagjaként dolgozhat tovább a következő három évben. A testület tagja lett ugyanakkor dr. Szutrély Gergely Ferenc, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. jogi főigazgatója is.

Az egyetlen fontos változás a cégcsoporton belül, hogy a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatói posztjáról közös megegyezéssel távozó Zaránd György posztját augusztus 1-től Csépke András, a személyszállító vasút eddigi üzemeltetési vezérigazgató-helyettese foglalhatja el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.