Horvátországba bezzeg mennek a turisták

Az év első négy hónapjában jelentősen nőtt Horvátországban a turisták száma, holott a turisztikai világszervezet és a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HTZ) előrejelzése szerint idén összességében visszaesésre számítanak az Adria partján.

Az internetes SEEbiz.eu gazdasági lap a HTZ adataira hivatkozva számolt be pénteken arról, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz képest az első négy hónapban 13 százalékkal többen pihentek Horvátországban, és 7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. Csak az Adria partjainál 735,6 ezer vendég fordult meg, akik közül 517 ezer külföldi volt, ami 16 százalékos emelkedést mutat.

Kiemelkedőek voltak az áprilisi adatok, a korábbi összesítések szerint például Dalmáciában húsvét táján a délszláv háború vége óta nem volt annyi turista mint idén. A horvát statisztikai hivatal (DZS) legfrissebb, egyelőre március végéig összesített adatai ugyanakkor még azt mutatták: az első három hónapban 14 százalékkal kevesebb vendég érkezett az országba.
A Vjesnik napilap internetes oldalának pénteki összeállítása emlékeztet arra, hogy a turisztikai világszervezetnek (WTCC) a gazdasági válság miatt az utóbbi hónapokban többször módosított előrejelzése szerint Európában idén mintegy 3 százalékkal kevesebb lesz a turisták száma. Ez egybecseng a horvát turisztikai szervezet előrejelzéseivel is, a kiemelkedő évkezdet ellenére.

A WTCC prognózisa szerint a közelebbi, autóval könnyen elérhető régióknak inkább megmarad a vonzereje, a napfény és a tenger pedig még mindig az egyik legkeresettebb tényező. A horvátok éppen ezért abban bíznak, hogy a kiváló autópálya-hálózatnak és az ország fekvésének köszönhetően nem csökken annyira a külföldi nyaralók érdeklődése, bár számítanak rá, hogy rövidebb ideig maradnak és kevesebbet költenek a vendégek, az üzleti utakban pedig komolyabb visszaeséssel is kalkulálnak.

A horvátok nyári szezonnal kapcsolatos reményeit erősíti az is, hogy a világgazdasági válság ellenére növekszik a fapados járatok horvátországi célpontjainak száma. Az adriai légi kikötőket újabb svéd, finn és spanyol légi járatokkal kötik össze, a Slobodna Dalmacija napilap pedig arról számolt be, hogy a British Airways 27 repülőtér szolgáltatásait összehasonlítva a dubrovnikit találta a legjobbnak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.