Horvát miniszterelnök: nincs háborús helyzet a magyarokkal

A horvát miniszterelnök megérti a magyar kormányt, de szerinte nincs szó háborús helyzetről. Ha a Mol eladja az INA-részvényeket, annak káros hatásai lehetnek Horvátországra nézve – vélik horvát szakértők.

– Nem háborús helyzetként fogom fel, ami most a Mollal kapcsolatban történik, nem így fogunk kommunikálni, és némileg meg is tudom érteni a magyar kormányt – jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a horvát kormány csütörtöki ülésének elején, aki sajnálatának adott hangot a magyar kormány hozzáállása. Ugyanakkor nem kommentálta a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója elleni nyomozást, sem az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. Arra kérte a kormánytagokat, hogy ők se tegyék.

Amennyiben a magyar kormány úgy dönt, hogy a Molnak el kell adnia az INA-részvényeket, akkor a horvát kormány feladata az lesz, hogy tisztességes és megfelelő kapcsolatot alakítson ki az új partnerrel - nyilatkozta csütörtökön újságíróknak Ivo Josipovic horvát elnök. A zágrábi tömegtájékoztatást beszámolója szerint Josipovic azt mondta: nem igaz, hogy Horvátország nyomást gyakorol az igazságszolgáltatási szervekre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy sem a kormány, sem ő, sem bármely más intézmény nem tudná és nem is akarná befolyásolni az igazságszolgáltatást, az ugyanis - mint fogalmazott - független.

Amikor a Mol lehetséges kártérítési követeléseiről kérdezték, Josipovic azt mondta, hogy Horvátországnak is lenne oka kártérítést követelni, mert nem tartották be a megegyezés minden pontját. A további részletek közlését viszont a horvát kormányra hárította az elnök. Josipovic kiemelte, hogy az igazságszolgáltatás Magyarországon és Horvátországban is független, ezért egy jogi lépés nem kellene, hogy rontson a diplomáciai kapcsolatokon. Emlékeztetett arra, hogy Horvátország számára sem jelentett problémát, amikor a magyar bíróság elítélte Radimir Cacic volt miniszterelnök-helyettest.

Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter az ügy kapcsán azt mondta: a horvát kormány akkor tud csak dönteni a további lépésekről, ha konkretizálódnak a magyar fél céljai. A Mollal folytatott tárgyalásokért felelős horvát delegáció vezetőjét meglepte a magyar kormány lépése, mert - ahogy fogalmazott - "a Mollal folytatott tárgyalások nagyon komolyan és felelősségteljesen indultak". A horvát kormány a további lépéseit nem közlemények alapján határozza meg, hanem majd akkor, amikor a magyar fél céljai egyértelművé válnak - mondta Vrdoljak. Hozzátette: "amikor ez megtörténik, akkor tudunk dönteni, és az érdekeinknek megfelelően lépni".

A magyar kormány tegnap, mint a Mol legnagyobb tulajdonosa, arra kérte a Mol vezetését, fontolja meg a kezében lévő INA-részesedés eladásának lehetőségét. Minderről megoszlik a horvát gazdasági szakértők véleménye, van, aki gazdasági, van, aki politikai okokat sejt a háttérben.

Davor Stern, az INA korábbi vezére és volt gazdasági miniszter szerint a lépés várható volt. Szerinte a részvényesek többsége hasonló helyzetben ugyanilyen döntést hozna, mert a portfólió értékét és lehetőségeit is szem előtt kell tartani. Hogy ilyen lépésre sor kerülhet-e, az szerinte a befektetők érdeklődésétől függ.

Ljubo Jurcic, a horvát közgazdászok egyesületének elnöke szerint viszont a magyar kormány részéről politikai lépésről van szó, aminek számos káros következménye lehet Horvátországra nézve. Jurcic szerint ez azt a negatív üzenetet közvetíti a befektetők számára, hogy Horvátország még a saját nemzetközi előírásaihoz sem tartja magát, és ez politikai, illetve diplomáciai botránnyá nőhet.

Ráadásul mindez éppen egy szomszédos, baráti országgal kapcsolatban merül fel, amely ugyanahhoz a nemzetközi biztonsági és politikai erőhöz tartozik, mint Horvátország. Jurcic az Al-Dzsazíra televízió balkáni csatornájának nyilatkozva kiemelte, hogy a Mol törvényes úton jutott az INA-ban lévő tulajdonrészéhez, ezt követően pedig a részvényesek egymás között osztották ki a cég vezetési feladait. Amennyiben eközben bűncselekményt követtek el, például megvesztegetést, akkor azért mindig az adott felelős személy vonható felelősségre, nem a cég – tette hozzá Jurcic.

Mirko Zelic akadémikus, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia tagja úgy véli, hibás lépés volt, hogy a Mol saját emberét nevezte ki az INA élére. "A magyarok ezzel maguk alatt vágták a fát. Ez nem megszokott az olajiparban, mert a vállalatok többsége, amikor megvásárol egy gyárat, helyi menedzsmentet nevez ki" – magyarázta Zelic. A szakember példaként a bankokat említette, amelyek 90 százalékban külföldi tulajdonban vannak, a vezetőség mégis horvát.

Korábban arról is voltak találgatások, hogy a horvát kormány eladhatja saját részesedését az INA-ban. A Bloomberg gazdasági hírügynökség akkor arról számolt be, hogy a horvát kormány tárgyalásokat folytat a Rosznyeft orosz olajipari vállalattal az INA feletti ellenőrzés ügyében a magyar Mollal fennálló konfliktus feloldására. Zágráb cáfolta a híreket.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.