Hónig szerint kacsa az újabb vonalbezárásokról szóló hír

- A kormány egyáltalán nem tervezi, hogy újabb vasútvonalakat zár be nyártól - közölte Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Magyar Nemzet szerdán napvilágot látott feltételezésére reagálva.

A miniszter a sajtótájékoztatóján arra a Magyar Nemzetben szerdán megjelent cikkre reagált, amely szerint újabb jelentős vonalbezárásokra készül a kormány, de az erről szóló kormányrendeletet csak a választások másnapján hozná nyilvánosságra. Hónig Péter elmondta: a közösségi közlekedés idei menetrendje már tavaly december óta érvényben van, egészen 2010 végéig. Kiemelte: a menetrend már tartalmazza a nyári menetrendi változásokat, emellett a közszolgáltatási szerződéseket is aláírták, így azt a jelenlegi kormány már nem fogja megváltoztatni.

A miniszter emlékeztetett: a decemberben bevezetett új menetrend szerint a kormány a korábbiakhoz képest 28 mellékvonalon szünetelteti a személyszállítást. Az első hónapok tapasztalata alapján a Volán társaságok rugalmasan pótolták a szünetelő járatokat,  menetrendjüket a helyi igényeknek megfelelően alakították ki.

A cikkben említett rendelet csak rangsorolja a vonalakat, ami csupán arra szolgál, hogy több rugalmasságot biztosítson a megrendelő államnak - tette hozzá.A miniszter rámutatott: már a tavalyi módosítások során eldöntötték a vonalak rangsorolását országos jelentőségű, valamint regionális vonalak szerint.  A vonalak pontos besorolására azonban még nem született kormányrendelet, így az új szabály ezt teljesíti majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.