Még nem jön a félszocpol

Egy éve lebegteti a kormány, hogy visszahozza a félszocpolt, vagyis a használt lakás vásárlására igényelhető, vissza nem térítendő támogatást, ám ebből eddig nem lett semmi.

A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény, ismertebb nevén a szocpol felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő, 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásárolnak – számolt be az MTI.

A kormány a múlt év december 30-i Magyar Közlönyben - az attól számított 60. napon történő hatályba lépéssel - meghatározta a kedvezmény nagyságát, amely az első gyermek után 450 ezer, a második gyermek után 750 ezer, a harmadik gyermek után 700 ezer, a negyedik gyermek után 400 ezer, majd minden további gyermek esetében 100 ezer forint. A támogatás nem haladhatja meg a vételár 70 százalékát. A vételár Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 12 millió, míg másutt 8 millió forint lehet.

Bár a félszocpol visszahozására sokan várnak, sajnos egyelőre még várniuk kell. Az MTI által említett jogszabály ugyanis valójában azt a 2001-ben hatályba lépett, a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletet módosítja, amely már 2009 óta nincs hatályban, az alapján támogatást már nem folyósítanak. Ezt a rendeletet még a Bajnai-kormány helyezte hatályon kívül, az Orbán-kabinet pedig 2011-ben új jogszabályt alkotott, a szocpolra vonatkozó előírásokat pedig azóta is ez utóbbi határozza meg. A 2011-es kormányrendelet alapján vissza nem térítendő támogatást csak új lakás vásárlására, illetve lakásépítéshez lehet igényelni, használt otthonok vételéhez nem, és ebben továbbra sem lesz változás.

A 2001-es kormányrendelet most hatályba lépő módosításai egyrészt tecnikai jellegűek, másrészt a szabályozás pontosítását szolgálják, de csak azokra vonatkoznak, akik az említett időszakban, vagyis 2001 és 2009 között kaptak szocpolt, illetve félszocpolt. Az egyik ilyen, valóban releváns változás szerint nem feltétlenül kell visszafizetni a támogatást, ha a házasság válással végződik. Ugyanis ha a házasság felbontásakor az egyik fel megszerzi a támogatás igénybevételével vásárolt vagy épített lakás tulajdonjogát, valamint a gyerekeket is nála helyezik el, akkor nem kell visszafizetni a pénzt.

A félszocpol újbóli beveztése már egy éve csúszik. Még gazdasági miniszterként Matolcsy György jegyezte azt az előterjesztést, amely tavaly márciusban jelent meg a kormány honlapján. A tervezet a támogatási rendszer jelentős bővítését irányozta elő: azon túl, hogy a szocpolt már használt lakásokra is lehetett volna költeni, az igénylés feltételeinek enyhítése mellett támogatási összegeket is duplájára emelték volna. A tervezetből azonban nem született módosító javaslat.

Mindeközben mind az ingatlanpiaci adatokból, mind a lakossági felmérésekből az látszik, hogy óriási szükség volna a félszocpol bevezetésére. Az ingatlanpiacon értékesített lakások több mint 95 százaléka használt ingatlan, így egy olyan támogatás, amely csak az új építésű lakások vásárlását, illetve a lakásépítést támogatja, nem tudja betölteni a szerepét. Az ösztönzőkre pedig óriási igény volna, az ingatlanpiacon 2008 óta folyamatosan csökken az adásvételek száma, és ugyanígy látja a kérdést a lakosság is a felmérések tanúsága szerint. A Lakásfókusz Elemzési Központ legutóbbi, idén februári felmérése szerint a megkérdezettek többsége, 57 százaléka használt lakás vásárlására, kisebbik része a már meglévő otthonának átalakítására használná a félszocpolt, ha kibővítenék a vissza nem térítendő állami támogatások rendszerét.

Az úgynevezett lakásépítési támogatás, vagy ismertebb nevén szocpol jelenleg tehát továbbra is csak új lakás építésére vagy vásárlására fordítható. A vissza nem térítendő támogatást gyermekes házaspárok kérhetik 40 éves kor alatt, ugyanakkor azok a párok is élhetnek a lehetőséggel, akiknek egyelőre nincs gyermekük, viszont legalább két gyermeket terveznek a jövőben, egész pontosan az elsőt négy, a másodikat nyolc éven belül. A szocpol felvehető összege 800 ezertől 2 és fél millió forintig terjed, a gyermekek számától, valamint az ingatlan hasznos alapterületétől (a fűthető helyiségek alapterületétől) függően, de befolyásoló tényező a lakás energetikai besorolása is. Egy gyermek esetén nem jár támogatás, viszont ha a házaspár vállalja, hogy négy éven belül még egy eltartottal gazdagítja a családot, jogosulttá válik a támogatásra.

Az eredeti hírét azóta az MTI is javította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.