Hízásnak indultak a bankárprémiumok

Meghálálja dolgozói igyekezetét a Bank of America (BofA), amely nem kevesebb mint 4,4 milliárd dollárral premizálja a befektetési üzletágban tevékenykedő alkalmazottakat, azaz a tavalyi nyereség 19 százalékát fizeti ki bónuszként.

A legnagyobb amerikai bank 283 ezer munkavállalója közül alig tízezren részesülhetnek az átlagosan 400 ezer dollárra (7,7 millió forint) rúgó jutalomból. A kiszivárgott hírek szerint azonban annyira mégsem járnak jól a kitüntetettek, mert az összeg 95 százalékát részvényekben kapják, ráadásul három évre leosztva. Akiknek a legkevesebb nyereségrészesedés jut, azok az összeg felét készpénzben kapják, a hó második felében - írja a Bloomberg.

A Financial Times úgy tudja, a globális befektetési üzletág igazgatói kapják a legtöbbet, ötmillió dollárt, míg az „mezei" ügyvezető igazgatók 2,5-3 milliót tehetnek zsebre. A bőkezűség már-már a régi szép időket idézi, nem sokkal marad el a 2006-os 6,5 milliós  csúcstól.

A jóból a csúcsvezetők sem maradhatnak ki. A BofA hivatalosan is bejelentette, hogy Brian Moynihan vezérigazgató éves alapfizetését  a tavalyi 800 ezerről 950 ezerre emeli. A topmenedzserek bérét is megemelték. Megtehették, hiszen a bankóriás decemberben visszafizette az államnak azt a 45 milliárd dollárt, amelyet a bankmentő csomag részeként kölcsönkapott, így Washington már nem szólhat bele közvetlenül a bank bérpolitikájába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.