Hitelre nincs vállalkozó

A bankok minden hitelképes vállalkozást örömmel finanszíroznak, s komolyan versengenek egymással a jó ügyfelekért. Hogy a vállalati hitelezés mégsem akar beindulni, sőt az adatok szerint összességében tovább csökkent a magyarországi cégek hitelállománya az idei első fél évben, az nem a bankok miatt van, hanem mert kevés a hitelképes ügyfél, az új beruházás – reagáltak bankvezetők Nagy Márton kritikájára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a múlt héten előbb a Magyar Időknek adott interjúban, majd a közgazdász-vándorgyűlésen beszélt arról, hogy a bankok csak szóban tesznek meg mindent a vállalati hitelezés felpörgetéséért. Bár a bankrendszernek jegybanki ráutaltság – vagyis a növekedési hitelprogram forrásai – nélkül, önállóan kellene támogatnia a növekedést, ettől még nagyon messze van. Az MNB adatai szerint a vállalati hitelállomány június végén 3,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A vállalati hiteligény csökkenésének egyik oka az uniós források késlekedése – mondta sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Hendrik Scheerlinck, a K & H vezérigazgatója. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban a vállalkozások számára elérhető pályázatok régen kifutottak, az új, 2014–2020-as ciklus pályázatait még nem írták ki. A K & H kis- és nagyvállalati ügyfelei körében is azt tapasztalja, hogy sokan ezekre a lehetőségekre várnak, mert a saját forrásaik és a banki hitel mellett ebből kívánják finanszírozni a tervezett fejlesztést.

Nagy Márton
Nagy Márton
Veres Viktor / Népszabadság

A bankok hiteleznek, finanszírozzák a vállalkozásokat. Hogy ezt saját forrásból vagy az MNB, az MFB vagy az Eximbank által összegyűjtött pénzből teszik, annak nincs jelentősége, mindkettő megjelenik a bankok mérlegében, ugyanúgy futják a kockázatot – közölte egy másik sajtótájékoztatón ugyancsak kérdésre válaszolva Szabó István. A CIB vállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint elég megnézni a KSH adatait a beruházások alakulásáról, alacsony mértékéről, s ráadásul a futó fejlesztések jelentős része uniós forrásból finanszírozott infrastrukturális beruházás.

A vállalkozásoknak szánt uniós források beindulásával a beruházások és azzal a vállalati hitelezés is új lendületet kaphat, illetve a Magyarországon működő külföldi tulajdonú vállalatok is viszonylag bizakodók saját működésük kilátásaival kapcsolatban – derült ki a CIB felméréséből. A bank megbízásából a Bell Research csaknem kétszáz, kétmilliárd forintot meghaladó éves árbevételű vállalatot kérdezett meg, túlnyomó többségük teljesen vagy többségében külföldi tulajdonú társaság volt. A vállalatok negyede a közeljövőben bővítést tervez: 17 százalék pár hónapon, nyolc százalék fél éven belül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.