Hitelkártya: a Citibank az első 'nyugati fecske' Kínában

A Citibank az első nyugati pénzintézet, mely kínai partner nélkül, saját bankkártyát bocsáthat ki Kínában.

A nyugati pénzintézetek közül elsőként a New York-i Citigroup kapott engedély hitelkártya kibocsátásra Kínában - jelentette be a vállalat. A Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) döntése értelmében a bank kínai partner nélkül bocsáthat ki lakossági és kereskedelmi használatra kártyákat, melyek kiadása valószínűleg még idén megkezdődik.

A jelenlegi szabályozások a hitelkártyát kibocsátani szándékozó külföldi cégeknek kötelezővé teszik egy kínai féllel való vegyesvállalat alapítását. Ennek megfelelően a Citibank korábban, 2003-ban partnerségre lépett a Shanghai Pudong Fejlesztési Bankkal, a közösen kibocsátott hitelkártyák azonban utóbbi kártyáiként szolgáltak.

A vegyesvállalat alapítására vonatkozó előírást az Egyesült Államok beadványára a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jelenleg is vizsgálja. A panasz szerint a 2001-ben a WTO-hoz csatlakozó Kínának 2006 végére meg kellett volna nyitnia hitel- és betéti kártya piacát a külföldi intézmények előtt. Elemzők szerint nem véletlen, hogy a Citigroup éppen most, a vizsgálatok idején kapta meg az engedélyt, egyes vélemények szerint pedig példáját a közeljövőben más nyugati cégek is követhetik.

A Citibankot megelőzően Kínában "külföldiként" egyedül a hongkongi Bank of East Asia bocsáthatott ki saját hitelkártyát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.