Nem okozott pánikot a miniszterelnök lemondása a forintpiacon

A kora reggeli órákban ugyan közel 2 százalékot gyengült a magyar deviza az euróval szemben, ám nem sokkal ezt követően már erősödött is és 302 forint alatt is kötöttek már üzletet. Kérdés, a forint ezeken a szinteken marad-e: ma ülésezik például az MNB monetáris tanácsa.

Ahogy az előzetes forgatókönyvek szerint várni lehetett, hétfő reggel a forint gyengült az euróhoz képest. A kora reggeli órákban volt, hogy 308,50 forintnál is többet kellett adni egy euróért, szemben a péntek esti 301 forint körüli szintnél. Elemzők szerint ebben most nincs sok különös: lényegében egy kormányfőváltáskor szokásos köröket futjuk.

A reggeli csúcs után azonban nem szaladt el mégjobban az euróárfolyam. A magyar deviza ugyanis kismértékben erősödött: 305 körüli, sőt jócskán az alatti szinten is kötöttek üzletet. Nem sokkal tíz előtt pedig a hétfői szintekre 301 forint közelébe kerül az euróárfolyam. Ha ez így maradna, akkor az arra utal, hogy a külföldi befektetők szerint egy viszonylag kedvező pályán zajlik majd le az új miniszterelnök kijelelőlése, vagyis lesz egy hiteles kormányfő és érkeznek a már jóideje várt reformlépések.

Suppan Gergely a Takarékbank elemzője szerint nagyon nagy meglepetéseket nem hozott a hétfő reggel. Nem okozott riadalmat Gyurcsány Ferenc lemondása, sőt a befektetők a fejlemények szerint úgy ítélik meg a helyzetet, hogy a miniszterelnök lépésével helyet adott a reformoknak. Suppan úgy véli: ha jönne egy hiteles szereplő, akkor rendkívül sokat javulhatna az ország külföldi megítése. Azt tartja, hogy ha a Reformszövetég környékéről érkezne az új kormányfő az egy szerencsés helyzet lenne, mert már akkor létezne egy program, amelyre lehetne építkezni, nem kellene mindent az alapoktól indítani.

Egy biztos: az említetteken túl a piaci szereplőknek lesz mire figyelniük, hiszen a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, s elemzők szerint sok múlhat azon is, hogy a jegybank hogyan reagál a fejeményekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.