Hipermodern fesztiválok

A digitális csúcstechnológiát és a zöld koncepciót is beépítették az magyar EU-elnökség búcsúrendezvényének, a VOLT fesztiválnak a koncepciójába. A helyszínre vonattal lehet utazni, a fesztiválon pedig a szupergyors Internet és az okostelefonos kódok is segítik a tájékozódást.

A kissé zord idő ellenére fergeteges hangulatban indult az EU-elnökségünk búcsúrendezvénye, a VOLT fesztivál, amelyre idén a Magyar Telekom – mint főszponzor – számos innovatív szolgáltatást, s némileg új felfogást is elhozott. A fesztiválozók interaktív szolgáltatások tömegét vehetik igénybe.

A környezettudatosság jegyében vonattal utazókról a Telekom már útközben gondoskodik, Sopronba érkezve pedig a fesztiválozók az ingyenes fesztivál expresszel kényelmesen juthatnak el a Lövérekbe.

Az egyik ilyen a tavaly már a Szigeten kipróbált perc alapú szigetjegy: egy bizonyos telefonszámra kell a fesztivál kódját (VOLT) a bejáratnál SMS-ben elküldeni, majd a kapott belépőkódot felmutatni a Percalapú Fesztiváljegy Pontnál, ahol a belépésre jogosító karszalag vehető át. Ha úgy alakul, hogy valaki végül egész nap bent marad a fesztiválon, akkor sincs gond, mert a jegyek ára maximalizálva van, tehát nem lehet túlszaladni a percekkel. 

A Telekom június elején kampányt indított, XY néven, melynek keretében a T-Pontokban bármilyen szolgáltatást hűségidővel vállaló ügyfeleinek olyan karszalagot adott, melyek speciális előnyöket biztosítanak nekik a fesztiválok alatt, így a VOLT-on és a Heineken Balaton Sound-on és a Campus Fesztiválon is.

A karszalagosok a leggyorsabb sávon juthatnak be a rendezvényekre, ahol – az X és Y – karszalagokat viselőket további meglepetések várják. Például, ha ellenkező betűjelű párt találnak maguknak, minden nap egy XY koktélra is vendégül látja őket együtt a Telekom, vagy személyesen találkozhatnak a fesztiválon fellépő zenészekkel, akiktől bepillantást nyerhetnek a backstage kulisszatitkokba. 

A T-Mobile Teraszon napközben lounge hangulatban, estétől hajnalig élénkebb ütemekkel zajlik az élet, s ez az a hely, ahol ingyenes internetezési lehetőség és telefontöltés várja a fiatalokat. A netelérést szupergyors optikai hálózat biztosítja, s lapotokon elérhetővé a világháló.

A fesztivál több pontján QR, azaz három dimenziós kódok segítik a tájékozódást. Ezeket a telefonokkal lefotózva, az okostelefonokon megjelenik a digitális programfüzet adott helyszínre érvényes tartalma.

(Cikkünk a T-Home együttműködésével jött létre)

 

Európa beköltözött a Volt Fesztiválra
Volt Fesztivál, Sopron 2011.06.30. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.