A Hídépítőé a szegedi elkerülő

A Hídépítő konzorciuma építheti tovább Szeged mellett az 5-ös főutat. Az autósok 2010 harmadik negyedévében vehetik birtokba a városi elkerülő eddig elkészült két szakaszát kiegészítő utat.

Felértékelődtek a kisberuházások a mélyépítő iparban: nagyprojektek híján az autópálya-építéseknél szerényebb munkákért is ringbe szállnak a legnagyobb hazai sztrádaépítők. A Hídépítő Zrt., valamint a Szeviép Szerkezet- és Vízépítő Zrt. páros konzorciuma az 5-ös főút Szegedet nyugatról elkerülő harmadik ütemének építésére pályázott és nyert.

Eredményt hirdetett ugyani a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szegedi elkerülő út folytatására kiírt közbeszerzési eljáráson: a győztes HSZ Konzorcium 1,3 milliárd forintért vállalta az 1,3 kilométeres, irányonként egy-egy forgalmi sávos elkerülő út megépítését.

Az egy körforgalmi csomópontot, egy vasúti felüljárót, valamint szervíz- és kerékpárút építését is magában foglaló beruházásra hat érvényes ajánlat érkezett. A győzelmi esélyeket azonban feltehetőleg eleve meghatározta, hogy a Hídépítő vezette konzorcium könnyen adhatott kedvező árajánlatot a NIF-nek.

A győztes konzorcium ceruzája azért foghatott vékonyan, mert a Hídépítő és a Szeviép Szeged mellett már építkezik. Felvonulása és alapanyagforrásai megszerzésének költségeit legalábbis alaposan leszoríthatta, hogy a társaság javában dolgozik az M5-ös autópályából Szegedtől észak-nyugatra leágazó, és az 5-ös főutat is keresztező M43-as építésén.

A NIF közlése szerint a Szeged nyugati elkerülő munkálatai hamarosan megkezdődnek. Az új útszakasz átadását 2010. harmadik negyedévére tervezik.

M43: Makótól Szegedig

Az M43 autópálya Csongrád megye folyamatban lévő legnagyobb sztraádaberuházása. A Szegedtől keleti irányba épülő autópálya néhány kilométer után eléri a 47. számú főutat, keresztezi az algyői olajmezőt. Nyomvonala a Tisza felett új autópálya hídon vezet keresztül, majd Maroslelét és Makót északról elkerülve nyit közúti kapcsolatot Románia felé.

A Szeged és Makó között négy szakaszban összesen 61,1 milliád forintért megépülő 31,6 kilométer autópálya, valamint hozzá kapcsolódó főút munkálatait négy különböző kivitelező-csoport végzi.

Az első 6,7 kilométer autópályát az 5-ös főút és a 47-es között az osztrák Swietelsky és a KE-VÍZ 21 Zrt. építi 12,8 milliárd forintért. Átadását 2009 végére tervezik. A projekthez tartozó kétszer-egy sávos, 7,5 kilométeres főút megépítésén a szlovák Dopostrav munkálkodik 3,3 milliárd forintért. Ennek a beruházásnak, valamint az M43 további két szakaszának 2010 harmadik negyedévére kell elkészülnie.

Közülük egy szakasz munkálatait a Sadesa-Hídépítő-Szeviép konzorciuma nyerte el. Vállalásuk szerint 26,7 milliárd forintért építik meg a sztráda 8,7 kilométerét, benne a Tisza felett átívelő, kétszer-két forgalmi sávos autópálya-hidat. A második szakasz a Maroslelle 43 Konzorcium felségterülete: a Magyar Aszfalt, a Kelet-Út, a Közgép, és az Euroaszfalt a 16,2 kilométeres útszakaszt a konzorcium 17,5 milliárd forintért építi 2010 harmadik negyedévére.

Az M43-as beruházáshoz kapcsolódik a belvízelvezető rendszer kialakítása, és az algyői szénhidrogénmezőn a közmű-kiváltás is. Itt három kilométeres szakaszon 180 vezetéket keresztez a pálya. 

A beruházás költségének 67 százalékát az Európai Unió, 33 százalékát a magyar állam finanszírozza.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.