Interaktív műholdas tévé a Telekomtól

Interaktív műholdastévé-szolgáltatást indított a Magyar Telekom. A képernyőkön megjelenik a YouTube és az Origo, de lesz archív tévé és videotéka-funkció is.

Interaktív Sat Tv-szolgáltatást indított a T-Home-márka alatt a Magyar Telekom. A lehetőség egy minimum egy megabites internetkapcsolat segítségével ötvözi az internetalapú tévé (IPTV) szolgáltatásait a műholdas tévé lefedettségével.

A cég által néhány éve indított IPTV-szolgáltatást ma már több mint kétszázezer előfizető veszi igénybe. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója közölte: az alig több mint két éve bevezetett műholdastévé-szolgáltatás előfizetői száma 270 ezer körül alakul.

A Telekom nem csak az IPTV-ben volt első, de abban is, hogy ezt a szolgáltatást hagyományos kábeltévé hálózatokon is nyújtják. Az új hibrid szolgáltatásban a magyar távközlési cég partnere a kínai Huawei.

A szolgáltatás december elsején indul. Az internetkapcsolat segítségével igénybe vehető interaktív kényelmi funkciókat már azok a műholdastévé-előfizetők is élvezhetik, akik eddig nem érhették el az IPTV szolgáltatást, például az ehhez szükséges internet-sávszélesség hiánya miatt.

Az új megoldás több mint két és félmillió háztartásban érhető el, mert a műholdas megoldásnak köszönhetően a lineáris műsorfolyam ezentúl nem az ADSL internet-hálózatot terheli. Vagyis nem csak a SatTv, de az IPTV lefedettsége is nő a mostani megoldás bevezetésével.

Hamarosan eléri az ezret azon filmek száma, amelyből minden nap válogathatnak az ügyfelek – mondta Király István marketing vezérigazgató-helyettes. A filmeket hamarosan csomagban is megvásárolhatják vagy bérelhetik az előfizetők. Az "archívTv" azoknak segít, akik kedvenc műsoruk vetítési idejében nem tartózkodnak otthon. Minden műsort – ahol a jogtulajdonos engedélyezte – három napig lehet visszanézni.

Egyelőre a kereskedelmi tévéknél ez a szolgáltatás nem érhető el, de az MTV, HírTv és az oZone Network már igen. A kereskedelmi csatornák közül az egyikkel néhány héten belül megállapodnak – mondta el Király István.

A szakember azonban még ennél is fontosabbnak nevezte, hogy a szolgáltatással a legnépszerűbb internetfunkciók beköltöznek a tévébe. Ilyen a YouTube és az Origo, de hamarosan a Facebook és a Netpincér ételrendelő szolgáltatás is elérhetővé válik. A szolgáltatás ára díjcsomagoktól függően 1900- 6300 forint között mozog majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.