Hibázott az APEH – nem jogosan került a Dreher a szégyenpadba

Bakot lőtt tegnap az APEH a legnagyobb adótartozást felhalmozó cégek és magánszemélyek listájának összeállításánál.

Több ismeretlen és elérhetetlen vállalkozás között ugyanis fellelhető volt a Dreher Sörgyárak Zrt. is, amely bizony egy adminisztrációs hiba következtében jelent meg a nem túl dicsőséges rangsorban. Az adóhivatal közleményt is kiadott, amelyben leírják, hogy a söripari társaság adatai ok nélkül kerültek fel a listára.

Tegnap a cégnél megdöbbenve látták nevüket és már akkor azt hangsúlyozták lapunknak, hogy nem érik a fejleményeket, hiszen az APEH-határozat ellen még tavaly november 12-én keresetet nyújtottak be a Fővárosi Bíróságon, amellyel kapcsolatos felülvizsgálat jelenleg is tart.

Így amíg ez nem zárul le, addig nem lehet eredményeket közölni az ügyben, márpedig a Dreher listára kerülése bizony annak nevezhető. Az adóhivatallal már tagnap megkezdték az egyeztetést, miután így az adózás rendjéről szóló törvény értelmében nem kerülhettek volna a „szégyenpadba".

Az APEH mai, saját adminisztrációs hibáját elismerő közleménye után Agócs Mónika, a Dreher vállalati kapcsolatok vezetője úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy megnyugtató számukra, hogy az adóhivatal elismerte hibáját. Arra kérdésünkre, hogy a cég erkölcsi károk vagy presztízsén esett folt miatt kíván-e bármilyen eljárást kezdeményezni arról nem adott tájékoztatást. Ahogy fogalmazott: erről nincs semmilyen állásfoglalás a vállalatnál.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.