Hiába szivaroztak a kapuvári kutyák

Az arab kérők a megkötött szerződés és a meghosszabbított határidő ellenére sem fizették ki a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús 650 milliós vételárát. Pedig a megállapodáskor a településen akkora volt az öröm, hogy "még a kutyák is szivaroztak". Új kiírás jön.

A meghosszabbított határidőig sem fizette ki a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. 650 millió forintos vételárát a kiírást megnyerő két arab üzletember, így hamarosan új pályázat következhet - közli a Kisalföld.

A felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. májusban írta alá az adásvételi szerződést a vevőjelöltekkel. A teljes vételárat a múlt hétig kellett volna kifizetni, de az nem történt meg. Késedelmi kamattal növelten kaptak nyolc nap haladékot, ami szerdán járt le, mégsem történt semmi. A két vevő így bukja a már - állítólag nem készpénzben - befizetett negyvenmilliós előleget.

A lap szerint a befektetők hétfő délutánig még dolgoznak a "szerződés megmentésén", de a felszámoló már a szerződés felbontására, majd a vagyonelem újbóli meghirdetésére készül, továbbra is egyben.

A lap emlékeztet, az arab vevők a sertésvágást végző hídon marhavágást ígértek, távol-keleti exportra.

A lap szerint 2012-ben viharos gyorsasággal állt le a gyártás. Míg Kaposvár, Gyula, Pápa "sorra kapta az állami milliárdokat", sőt a kormány legutóbb egyedi döntés alapján a Csányi Sándor tulajdonolta Bonafarm-csoport mohácsi vágóhídja is kap 1,46 milliárdot, addig  Kapuvárra nem jut pénz. Pedig az állam az üzemet azonnal nemzetstratégiailag kiemelt vállalattá nyilvánította, Budai Gyula államtitkár pedig 2013-ban kiemelt vállalatnak nevezte a napjainkban 90 éves, még Esterházy alapította üzemet.

Az adásvételi szerződés májusi aláírásakor még az a hír járta, hogy a tervek láttán "még akutyák is szivaroznak" Kapuváron. Nos, ez az öröm utólag elhamarkodottnak bizonyult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.