Hiába csökkent az üzemanyag ára, nem lett olcsóbb a kenyér

Az üzemanyagár-változásnak nincs jelentős hatása az élelmiszerek árára - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéséből.

Azért nem, mert az élelmiszerárak változását teljesen más folyamatok, a nem feldolgozott termékek áremelkedése befolyásolja, az összhatás pedig nem jelentős még komoly üzemanyagár-csökkenés esetén sem - adta hirül az MTI nyomán az OrientPress Hírügynökség.

A kutatásban az elmúlt időszak drasztikus üzemanyagár-csökkenésével kapcsolatban vizsgálta a GKI, hogy a változás milyen hatással van a gazdaságra, ezen belül elsősorban az élelmiszerárakra.

Az elemzés szerint az üzemanyag-árváltozás közvetett hatásait a fogyasztói árindexben azoknál a termékeknél és szolgáltatásoknál lehet nyomon követni, amelyek előállításuk során, illetve a szolgáltatás végzésekor jelentős mennyiségben használnak fel üzemanyagot.

A feldolgozott élelmiszerek esetében a termelési költségeken belül az üzemanyagok súlya 1,5 százalék, míg a nem feldolgozott élelmiszereknél átlagosan 6,5 százalék lehet – írják közleményükben.

Ha azt feltételezzük, hogy a két ágazat értékesítési áraiban is a fenti aránnyal szerepel az üzemanyag, akkor a nem feldolgozott élelmiszerek áralakulásánál a 2015-ös több mint 11 százalékos üzemanyag-árcsökkenés 0,5 százalékkal mérsékelhette az árakat, a feldolgozott élelmiszerek esetében pedig 0,1 százalékkal - derül ki a kutatásból.

A húsnál, a tejtermékeknél és akár a pékárunál a decemberi fogyasztói árindexben 'többé-kevésbé' megjelenő éves termelőiár-csökkenés sokkal inkább a világpiaci energiaár-csökkenéshez köthető, mint kizárólag az üzemanyagéhoz - áll a tájékoztatásban.

A szállítás esetében az üzemanyagárak a költségek 24,6 százaléka, ami kiemelkedőnek számít, de még az ilyen szolgáltatások ára sem csökkent, sőt inkább nőtt. Például a közlekedési szolgáltatások ára 2015-ben 1,4 százalékkal emelkedett. Ennek oka, hogy a fogyasztói árindexben a szállításhoz kapcsolható árak zöme szabályozott, ám a szabályokat meghatározó hivatalok nem érvényesítették az üzemanyag árcsökkenését - írják.

A felmérés készítői szerint ezeknél a szolgáltatásoknál (MÁV, BKV és városi közlekedési vállalatok, taxi) a múltbeli veszteségeket pótolták a statisztika szerinti 2015-ös 58 forintos dízelárcsökkenéssel, míg a lakosságnak végzett szállítás területén 1,5 százalékos volt az áremelkedés - írja a GKI.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.