A lapunk által megkérdezett kisebb-nagyobb kútláncüzemeltetők egyike sem volt lelkes a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt heti döntése hallatán, miszerint a hazai üzemanyagnagykereskedelem négyötödét ellenőrző Mol gázolajárának mostantól szorosabban kell követnie a nemzetközi irányokat.

A hivatal által kikényszerített árképzés-módosítás első hallásra jelentéktelennek tűnik. Eszerint, míg korábban a Mol a hazai gázolajár meghatározásakor esetenként néhány százalékkal felfelé vagy lefelé eltért a tőzsdei hatásoktól, addig mostantól ez a sáv plusz-mínusz egy százalékra csökken.

A versenyhivatal tehát a Mol tényleges üzemanyagárát - a tőzsdei árakra rakott sápja, az úgynevezett "földrajzi prémium" mértékét - nem kifogásolta. Pedig mindkét oldalról megvizsgálta. Hogy erőfölényével visszaélve nem túl drága-e, avagy a konkurencia távoltartása végett nem alkalmaz-e dömpingárat.

Noha - a korábbi vizsgálataikban is eljáró - szakértőjüktől mindkét felvetésre nemleges választ kaptak, mégis arra jutottak, hogy a Mol az általa először közölt, "kincstári" képlettől gyakorta több százalékkal eltér. És ez a bizonytalanság összességében mégiscsak távol tartja a lehetséges konkurenseket. Volt olyan piaci szereplő, aki ennek kapcsán lapunknak arra panaszkodott, a Mol valóban "ezt a játékot játssza évtizedek óta".

A vizsgálat nyomán mindenesetre megdőlt a Mol-kommunikáció egyik alaptétele, miszerint a társaság hűen követi a tőzsdei árakat. Igaz, még a versenyhivatalnak is több évébe és számos egyeztetésébe - a Molnak pedig a rá büntetésként kirótt 150 milliójába - került, amíg legalább az ellenőrök megtudhatták, a cég ténylegesen mi alapján ötli ki hetente - azóta már heti kétszer - az üzemanyagárakat.

Az egyéb tényezőket egyik fél sem árulja el. A piac szerint ez bármi lehet, készletkiszórási vagy -tartalékolási szándék éppúgy, mint az ünnepek közeledte, de politikai üzeneteket sem zárnak ki. Az ilyen akciók a fogyasztók pénztárcáját nem befolyásolják jelentősen, mert több éves távlatban a kilengések nagyjából kiegyenlítik egymást.

A lehetséges versenytársakat viszont ez is távol tartotta a magyar piactól. Egyes érintettek szerint a versenyhivatali döntés nyomán a helyzet kétségtelenül jobb, kiszámíthatóbb lett, a jelenleg húsz százalékosra saccolható behozatal aránya némileg nőhet, de a Mol túlsúlyát továbbra sem veszélyezteti semmi. A megmaradt, plusz-mínusz egy százalékos sáv is fontos a Molnak, hisz a tényleges képletet továbbra sem árulják el.

Egyes piaci szereplők mostanság éppenséggel árprésre panaszkodtak lapunknak. Vagyis arra, hogy a Mol olyan alacsony árat alkalmaz - mégpedig pont a GVH szerint problémamentes benzinpiacon -, hogy nem éri meg mástól venni. Szakértők szerint, noha rövid távon jó a fogyasztónak, ha egy szereplő sokkal olcsóbb a többieknél, de ez hosszú távon megöli az egészséges versenyt.

Mindazonáltal évek óta azt hallani, hogy az - elmúlt évtized során a környező finomítókat módszeresen felvásárló - Mol csak egy hajszállal adja olcsóbban termékeit a hazai kútláncoknak annál, mint amennyiért - szállítási költséggel együtt - a legközelebbi versenytárstól beszerezhető. A GVH ezen szintén nem talált kivetnivalót.

A versenyhatóságok korábban rendre jóváhagyták a környező finomítók felvásárlását is. (Ellenben nem engedték az OMV-nek ugyanezt tenni a Mollal.) Bara Zoltán, a döntésről beszámoló versenytanácstag arra a kérdésünkre pedig csak széttárta a kezét, hogy mi történik, ha törvényeken, alsóbbrendű szabályokon, képleteken, szabványokon keresztül éppenséggel az állam egyengeti finoman a Mol (vagy más kedvezményezett) útját, a versenytársak ellenében.

Ezt parlamenti képviselők sok esetben egyáltalán nem titkolják, a Mol mint nemzeti vállalat védelmére hivatkozva. Bara Zoltán fura válaszában először is biztosnak nevezte, hogy a képviselők nem hoztak a Mol versenytársait kifejezetten kizáró szabályokat. Másrészt, ha lehetett is a többiek helyzetét megnehezítő módosítás, az meglátása szerint ma már "kevéssé" érvényes.