Hétszáz fős leépítés a Molnál

A Mol mintegy hétszáz főt elküld finomítói üzletágából. Az ok a válság.

A világgazdasági recesszió miatt mintegy 700 fős létszámleépítést tervez a Mol – tudta meg az Index.

Az értesülést lapunknak a Molnál megerősítették. Leszögezték, hogy ez a vállalat finomítói üzletágát érinti.

Magyarázatuk szerint a finomítókat a túlzottan magas olaj- és energiaárak, a térségi túlkínálat és a zuhanó kereslet sújtja.

A cég eme üzletága tavaly 70 milliárdos veszteséget könyvelt el. (Az egyre inkább nemzetköziesülő Mol finomítási üzletágába többek között a magyaron kívül szlovák, horvát, illetve északolasz üzemek is beletartoznak.)

A hír ismeretében értelmezhetőbbé vált a Mol keddi közleménye is, melynek fordulatai akkor furcsának hatottak. Ebben a világgazdasági problémákra általánosságban utalva új vezetékek építését ígérték meg a százhalombattai finomító és szlovák, illetve tiszaújvárosi telephelyeik között.

Molnár József vezérigazgató pedig úgy fogalmazott, vissza kell szerezni az európai finomítók rangsorában az elsőbbséget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.