Hétfőtől újra lehet a Mol részvényekkel kereskedni

A Mol Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn állítják vissza - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a hivatalos honlapján.

A Mol csütörtökön kérte a kereskedés felfüggesztését, az indokul szolgáló hírt pénteken tette közzé a társaság. A Mol részvények utolsó árfolyama 9400 forint volt csütörtökön. A Mol és a horvát kormány pénteken Zágrábban aláírta az INA horvát olajtársasággal kapcsolatos részvényesi megállapodás módosítását, illetve egy másik szerződést az INA gázkereskedelmi és gáztárolási tevékenységeinek leválasztásáról és értékesítéséről.

A részvényesi megállapodás alapján a Mol öt főt delegál az INA kilenc fős felügyelő bizottságába és ellenőrző befolyással rendelkezik az igazgatóságában. A horvát kormány a szerződés szerint vétójoggal rendelkezik bizonyos esetekben azért, hogy biztosíthassa a nemzeti energia-ellátást és beleszólhasson az INA stratégiai eszközeit érintő egyes döntésekbe.

A Mol az INA hatfős igazgatóságába három főt delegál, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt. A kormány szintén három főt delegál a testületbe. A gáz keretszerződésben abban állapodtak meg, hogy az állami tulajdonú Plinacro gázvezeték-üzemeltető 514 millió kunáért (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját, a gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést pedig 2009. július 1-ig kell megkötni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.