Hétfőn a szociális partnerek és a kormány ismét tárgyalnak a bérekről

A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen sikerüljön meghatározni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot - értesült az MTI csütörtökön.

Az MTI érdeklődésére Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke és Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára is megerősítette, hogy megkapta  a meghívót a hétfői VKF ülésre. Kordás László kiemelte: a szakszervezetek továbbra is a megállapodás szándékával ülnek le tárgyalni, azonban ha a munkáltatók nem mozdulnak el a jelenlegi béremelési ajánlatuktól, akkor nincs lehetőség a megegyezésre.

Dávid Ferenc úgy fogalmazott: nagyon erősen a megállapodás pártján áll. A bértárgyalások folytatása révén a VKF-fórum szociális partnerei újabb esélyt kaptak arra, hogy háromoldalú megállapodás keretében tudják meghatározni a 2016. január 1-jén életbe lépő minimálbér és a garantált bérminimum összegét - tette hozzá.

A hétfői VKF tárgyalás még azzal zárult, hogy kedden ismét összeülnek a felek, ha a szakszervezetek elfogadják a munkáltatói oldal ajánlatát. A munkavállalói oldal azonban nem tudta támogatni ezt az ajánlatot.  A szakszervezetek javaslata szerint a minimálbérnek el kell érnie a bruttó 112 ezer, a garantált bérminimumnak pedig a bruttó 131 ezer forintot. A munkáltatói oldal a jövő évi minimálbérnek bruttó 110 ezer, a szakmunkás bérminimumnak pedig bruttó 128 ezer forintot ajánlott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.