Heteken belül pénzükhöz juthatnak a DRB-ügyfelek

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) holnap elindítja és 20 munkanapon belül, legkésőbb március 31-ig befejezi a DRB bankcsoport betéteseinek kártalanítását, miután a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a csoporthoz tartozó bankok felszámolását - közölte az OBA kedden az MTI-vel. A Buda Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az Észak-magyarországi Regionális Bank ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összeget, azaz legfeljebb 30 millió 461 ezer forint kártalanítást kaphatnak az OBA-tól, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Az érintett bankok betéteseinek nincs teendőjük, a kártalanítást automatikusan megkapják. A kártalanítással kapcsolatos információk megtalálhatóak lesznek az országos, valamint a fiókhálózat által érintett megyei napilapokban, emellett az ügyfelek éjjel-nappal hívhatják az OBA telefonos ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kedvezményes tarifájú kék számon.
Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: az alap e héten csütörtök-péntekre összesíti, hogy hány érintett ügyfél van, és mekkora a követelésük.

A a százezer forintig terjedő kártalanítási összeget házhoz viszi majd a Magyar Posta, az efölötti összegekről pedig értesítést kapnak a betétesek, amelyből tájékozódhatnak az átvétel módjáról. Magánszemélyek a 100 ezer és 2,5 millió forint közötti kártalanítási összeget postahivatalokban, a 2,5 és 5 millió forint közötti összeget OBA Betétbiztosítási Kártyával OTP bankfiókban vagy bankautomatából, illetve postán vehetik majd át. Ötmillió forint felett az OBA által megnevezett takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek az ügyfelek a kártalanítási összegről, ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel. Jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók összeghatártól függetlenül a kifizetési elszámolásban megjelölt takarékszövetkezeti fiókban vehetik majd fel a kártalanítás összegét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.