Hét százalékon ragadt a kamat
Februári kamatdöntő ülésén nem állított a mércén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A döntés indoklását 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján teszi közzé Simor András jegybankelnök. Egybehangzó elemző vélemények szerint kamatcsökkentésre még nem érett az idő, a külső környezet és a forintárfolyam alakulása ezt egyelőre nem teszi lehetővé, noha a nemzetgazdasági tárca ettől, a hitelfeltételek enyhítésétől is reméli a gazdasági növekedést elősegítő beruházások felpörgését.
A kivéreztetett bankszektor azonban egyelőre a végtörlesztés ütötte sebeinek nyalogatásával van elfoglalva, s nem segíti a hitelezési aktivitás erősödését a kétes kintlevőségek, a bedőlt devizahitelek csúcsokat döngető aránya sem.
A kamatemelés lehetőségéről megnyitott vitát az elemzők azzal zárják rövidre, hogy főbb piacainkon a befektetői hangulat az év eleje óta markáns javulást mutatott, a makrogazdasági indikátorok globális szinten inkább pozitív irányba mutatnak, s immár annak is örülni lehet, hogy az euróövezeti adósságválság nem terjed látványosan tovább, annak megfékezésére és kezelésére fontos lépéseket tettek az Európai Unió vezető hatalmai.
Igaz, a hétvégi uniós csúcs váratlan elhalasztása nem éppen bizalomnövelő tényezőnek számít, ám – befektetői szemmel – még mindig kisebb gondot okoz, mint ha az előkészítetlen előterjesztések, egyeztetési zavarok miatt a csúcsot viták és döntésképtelenség jellemezné.
Megfontolásra késztetheti az óvatos monetáris politika hívének számító Simor Andrást és két alelnökét, hogy a január végi kamatdöntő ülésen kisebbségbe szorultak az 50 bázispontos emelést célzó javaslatukkal a kormánypártok által jelölt s tavaly tavasszal megbízásukat átvevő négy új tanácstaggal szemben. Utóbbiak a kamattartást preferálták, így első ízben születhetett a három jegybanki vezető állásfoglalásával ellentétes döntés.
Azt most sem lehet megtudni, hogy milyen szavazati arány szólt a kamattartás mellett, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvet ugyanis a tanácsülés után bő két héttel hozzák nyilvánosságra. Kivétel persze az egyhangú döntés, ha ilyen van, azt a jegybankelnök be szokta jelenteni a sajtótájékoztatón.
A kamatpolitikát meghatározó tényezők közül az árstabilitásra érdemes odafigyelni, hiszen a januári 5,5 százalékos infláció durván felülmúlta a várakozásokat, vagyis a januártól élő adóemeléseket könyörtelenül beépítették áraikba a szolgáltatók és a kereskedők. Az infláció tavasszal ezen a szinten tetőzhet, később csökkenő pályára áll, de a négy százalék alá biztosan nem megy az év átlagát nézve. Az elemzői várakozások az 5 százalékot lövik körbe.
Ami az euró árfolyamát illeti, az egy hónap alatt 6-8 forintot csökkent, az országkockázati felár is kedvezően alakul, ám mindez még nem érett trenddé össze. Ehhez az szükséges, hogy a magyar kormány a lehetőségekhez képest mielőbb kezdje meg a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval az országnak nyújtandó 15-20 milliárd euró nagyságrendű biztonsági hitelkeretről, s gyorsan üsse nyélbe a megállapodást.
Ez minden bizonnyal megnyugtatná a kormányzati retorika változásai miatt bizalmukat veszített külföldi befektetőket. Az IMF/EU tárgyalások idejéről és lezártának időpontjáról egyelőre nincsen megbízható információ, a kormánynak előbb az uniónak tett ígéreteit kell maradéktalanul teljesítenie ahhoz, hogy konkrét időpontokról egyáltalán beszélni lehessen.
A kamatpálya alakulása tehát jórészt az IMF/EU „védőháló” megszerzésétől függ, az optimista várakozások szerint a második félévben indulhat egy csökkentési ciklus, melynek eredményeként december végére 6 százalékosra mérséklődhet az irányadó ráta. A realisták 6,5, a pesszimisták 7 százalékos évzáró kamatszinttel számolnak.
