Helyet követelnek maguknak a nők – de nem a parlamentben

A nők arányának 20 százalékra történő növeléséért kezd küzdelmet a Női Vezetők Fóruma. Az ügy szépséghibája, hogy kezdeményezésük csupán az üzleti szféra topmenedzsereire vonatkozik, a politikai életre, a parlamentre nem.

Az emancipációt az üzleti életben fontos célkitűzésnek tartó egylet alakult a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) keretein belül. Megtartotta alakuló ülését a 20-20-20 Klub, kizárólag legfelsőbb szintű női vállalatvezetők, köztük elnök-vezérigazgatók, globális és regionális cégvezetők, cégtulajdonosok és ügyvezető igazgatók részvételével. Céljuk az aktív együttműködés annak érdekében, hogy 2020-ig Magyarországon minimum 20 százalékra emelkedjen a női közép- és felsővezetők aránya a gazdasági társaságokban.

A Női Vezetők Fóruma az elmúlt években is számos esélyegyenlőségi projektet valósított meg. Mentorprogramján keresztül is támogatja az esélyegyenlőséget, és arra törekszik, hogy minél több vezetőt neveljen ki, és így több nőnek sikerüljön áttörnie azt a bizonyos üvegplafont – írják közleményükben.

„Kilencedik éve működik a gazdasági és politikai vezetőkből álló női munkacsoportunk, amely már eddig is kiváló fóruma volt a tagjaink közötti tapasztalatcserének és a jó gyakorlatok megosztásának – hangoztatja Czakó Borbála, a HBLF és a 20-20-20 Klub elnöke. 2014-re azonban az összefogás megérett arra, hogy még egy szinttel feljebb lépjen.

A nőnap különleges aktualitást ad a 20-20-20 kezdeményezés elindításának, melyben olyan tevékenységek sorozatát kívánjuk megvalósítani, amellyel 2020-ra elérhetővé válnak a kitűzött célok és a széleskörű, valós társadalmi változás” – áll közleményükben.

Az ehhez vezető út programtervét a megalakulást követően dolgozzák ki, ebben a tagok is megteszik saját vállalásaikat, maguk is jó példával járva elöl. Céljuk, hogy általánossá váljon az a nemzetközi gyakorlat, amelyet az irányításuk alatt működő nagyvállalatok is folytatnak, vagyis hogy minden olyan területen támogassák a női munkatársakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.