Gyakorlatilag kimutathatatlan – így összegezhetőek azok a válaszok, amelyeket lapunk kapott a jelentősebb közétkeztetési cégektől arra a kérdésre, hogy a tavalyi közbeszerzésitörvény-módosítás nyomán mennyivel nőtt a kis- és őstermelőktől felvásárolt élelmiszerek mennyisége. 

Román Péter, a legnagyobb ilyen vállalkozások közé tartozó, fővárosi Junior Vendéglátó Zrt. elnöke munkatársunknak úgy nyilatkozott, hogy cégük korábban is törekedett a hazai termékek felvásárlására, azonban számukra a legfontosabb a megfelelő minőség, szállítási pontosság és az egészségügyi biztonság garantálása volt – ezt pedig a gyakorlatban nagyon nehéz lenne úgy biztosítani, ha egy napi több ezer adagot előállító cég sok kistermelőtől fogadna be árut. A Juniornak ugyanis – miként a közétkeztetési cégek mindegyikének – a teljes visszakövethetőséget biztosító minőségi garanciarendszer szerint kell működnie, ebbe pedig az atomizált beszerzés nehezen férne bele.

Ráadásul a közbeszerzési törvény szigorának oldása rájuk csak részben igaz, megrendelőiknek (az önkormányzatoknak) ugyanis nagyobb tételek esetén továbbra is ki kell írniuk pályázatokat az iskolai, óvodai és egyéb étkeztetési célú felvásárlásokra.

A parlament csaknem pontosan egy éve módosította a közbeszerzési törvényt azért, hogy a közétkeztetést végző intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények) közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől vásárolhassák meg a nyers húst, a zöldséget, a gyümölcsöt, a tejet és a tejterméket, a mézet, a tojást és a gabonát. Mivel azonban a rendelkezések a „táblától az asztalig” történő nyomon követhetőségi közétkeztetési garanciális elvet nem írhatták felül, ráadásul az érintett kör nem is mindig saját konyhával dolgozik, a termelők számára igazából jelentős könnyebbséget nem jelentett a rendelkezés.

A jogszabály ugyanis azt rögzítette, hogy a vendéglátó, közétkeztetési vagy kiskereskedelmi létesítmény a jövőben is csak hatósági húsvizsgálaton átesett, a kistermelői rendelet szerinti hússzállítási igazolással ellátott húst használhat fel vagy értékesíthet. Ráadásul azt is tartalmazta a rendelkezés, hogy amennyiben a kistermelő olyan tevékenységet folytat, amelyhez valamilyen élelmiszer-biztonsági rendszer működtetése (például a közellátásba folyamatosan szállítók esetében általánosnak tekinthető HACCP-rendszer) szükséges, akkor természetesen a rendszer működését igazoló dokumentumokat is be kell csatolniuk, és az adásvételről minden esetben szerződésnek, de legalábbis a legfontosabb felvásárlási adatokat rögzítő nyugtának is készülnie kell.

A beszerzéseket méreteiknél és – ahogy az egyik helyszínen fogalmaztak – „ismeretségi viszonyaiknál” fogva rugalmasabban kezelő önkormányzati konyháknál is úgy tájékoztatták lapunkat, hogy a törvénymódosítás, illetve az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelkezések sem hoztak lényegesebb módosulást a napi ellátásban: korábban is csak a megbízható és évek óta megfelelő minőséget szállító termelőktől vettek át – megfelelő adminisztráció után – árut. Mivel az étkeztetésben esetleg előforduló hibákért az élelmezésvezető személyes büntetőjogi felelősséggel tartozik, a legtöbb helyen ezután is így tesznek majd.

Az egyik Pest megyei községben annyi megjegyzést tettek mindehhez, hogy a tavalyi polgármester-választások után bizonyos termékek esetén valóban kaptak utasítást az önkormányzati hivataltól a beszállítók „leváltására”, de a lényeget, vagyis a mennyiséget és a felvásárlási adminisztrációt illetően semmi sem változott. Ugyanitt egyébként „kényes kérdésnek” nevezték azt az általános felvetésünket, hogy vajon a kiskonyhák milyen körülmények között képesek ellenőrizni a felvásárolt termékek minőségét és előállításuk körülmé­nyeit.

Mint kiderült, gyakorlatilag sehogy, pontosabban egy esetleges fertőzés esetén a tisztiorvosi szolgálat laboratóriumába küldött ételmintákból lehet visszakövetkeztetni arra, hogy melyik termelőtől származó áru lehetett a megbetegedések kiváltó oka. Ezt azonban tudják a többségükben évek óta beszállító gazdák is, ezért rendkívül ritka az ilyen eset.

A közétkeztetésben, helyi felvásárlásban leginkább érintett kistermelői szektorok közül a zöldséggel és a gyümölccsel a legritkább esetben van gond, viszont ezen árukörben a termelés legalább harmada mindenféle származási igazolás és pénzügyi adminisztráció nélkül fordul meg a feketekereskedelemben.

A konyhák számára legnagyobb kockázatot jelentő tejtermékek és -készítmények esetében pedig a beszerzők ritkán kockáztatnak: az ilyen áruk többsége a legális kiskereskedelmi csatornákon keresztül jut el a közétkeztetésbe. A húsok és húskészítmények esetén a kistermelői beszállítások valóban jelentős költségcsökkentési tényezőt jelenthetnek, itt azonban más, származási és egyéb állat-egészségügyi előírások számítanak korlátnak.

Alighanem ezt érzékelte a vidékfejlesztési tárca, amikor minap egy rendeletben könnyítette ezek vágóponti szabályozását. A helyi termelés ösztönzése érdekében egyértelműbbé és átláthatóbbá teszi a vágópontokra (egyszerű vágóhidakra) vonatkozó élelmiszer-biztonsági szabályokat a Vidékfejlesztési Minisztérium. A rendelet felemeli a vágóponton levágható állatok számát, és megduplázza a beszállítási távolságot. Egy vágóponton éves átlagban hetente legfeljebb 100 darab sertést, juhot, kecskét, 20 darab szarvasmarhát és évente legfeljebb 250 ezer darab baromfifélét lehet levágni, a „helyinek” számító beszállítási távolság pedig az eddigi 50 kilométerről 100 kilométerre növekszik. A vágópontoknak is meg kell felelniük az európai uniós jogszabályoknak, azonban bizonyos – a rendeletben részletezett élelmiszer-higiéniai előírásoknál könnyítéseket alkalmazhatnak.