Hazaviszi profitját a Mercedes

Mintegy húszmilliárd forintot, egészen pontosan 63 millió 810 ezer eurót, a teljes adózott eredményét fizette ki osztalékként a tavalyi év után a kecskeméti autógyár, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az anyavállalat Daimler AG-nak.

A társaság cégbírósági beszámolójában olvasható adatot a Világgazdaság tette közzé. Ez az összeg forintban számítva a teljes beruházási költség mintegy tíz százaléka, a 2012 tavaszától termelő gyár fejlesztési költsége ugyanis 800 millió euró, a korábbi árfolyamokon számítva körülbelül kétszázmilliárd forint volt. A cég a termelés kezdetétől pozitív eredménnyel zárta az éveket. 2012-ben még „csak” 53,8 millió euró adózott eredményt könyvelt el, az osztalék kifizetése után is 28,2 millió euró mérleg szerinti eredménye volt a gyárnak. Tavalyelőtt 66,3 millió euró adózott nyereséget termelt, ami az eredménytartalékba került, idén pedig a 2014-es év után ezt a pénzt fizette ki osztalékként.

Jól pörög a termelés
Jól pörög a termelés
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A lap szerint az üzem évente nagyjából 550 ezer euró adót fizetett, mindeközben euróban számolva is a teljes beruházási költség több mint tíz százalékát már megtermelte a tulajdonosoknak. Vagyis pénzügyi szempontból a beruházás jó döntés. A kecskeméti gyár közel 150 ezer autót gyártott 2014-ben, a cég bevétele tavaly meghaladta a 2,8 milliárd eurót.

Jól megy az Audinak is, a cég magyar leánya épp a közelmúltban jelentett rekord termelési mennyiséget, a győri gyár idén az első félévben több mint egymillió motort gyártott, és 84 888 autó gördült le a gyártósorról. Ez csaknem húszezerrel több kocsit jelent a bázishoz képest. Az idei első fél évben 4,1 milliárd euró lett a bevétel, az év végére megugorhatják a nyolcmilliárdot is. A vállalat idén az első fél évben 235 millió eurót fektetett be Győrben, többek között a motorfejlesztésbe, amely egy új épülettel és motorvizsgáló berendezésekkel bővült. A cég üzemi eredménye megközelítette a 324 millió eurót, a Mercedeshez hasonlóan az Audi tulajdonosai is „gyarapodtak” – ha lényegesen szerényebb mértékben is. A cég tízmillió euró osztalékot fizetett ki 2014 után, bár még így is jócskán maradt tartaléka, hisz ezt követően is csaknem 309 millió mérleg szerinti eredményt könyvelt el. Az Audi osztalékpolitikája nehezen megfejthető: a társaság 2014 után tízmillió eurót fizetett, 2013 után nem vett ki pénzt, és így a mérleg szerinti eredménye 314 millió euró volt. 2012-ben viszont lenullázta a tartalékokat, hárommilliárd eurót fizetett ki osztalékként. Jóllehet ez az összeg a cég eddigi magyarországi beruházásainak a felét sem éri el, amely immár meghaladja a hétmilliárd eurót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.