Havasi cáfolja Harrachot

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a kormány, majd később, hogy Orbán Viktor kormányfő támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatukat. Havasi Bertalan kormányszóvivő ezután ugyanis azt nyilatkozta, hogy még tartanak az egyeztetések. Felmérések szerint vasárnap elsősorban a sokat dolgozó, többgyerekes, módosabb városi polgárság jár vásárolni.
A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatása után kerülhet sor a döntések meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken az MTI érdeklődésére.

Az távirati iroda azzal kapcsolatban fordult tájékoztatásért Havasi Bertalanhoz, hogy Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön azt nyilatkozta: Orbán Viktor kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez számára "elegendő". Ezt megelőzően a kormánypárti politikus sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. A Nemzetgazdasági Minisztérium erre úgy reagált: a kormány tárgyalt a javaslatról, de döntést még nem hozott, ez azt követően születhet meg, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat.

A hét többi napjához képest vasárnap a legalacsonyabb a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) vásárlásainak száma, arányuk mindössze 9 százalék, míg szerdán és szombaton a legmagasabb, az összes vásárlás 21 illetve 18 százaléka - derül ki a pénzcentrum.hu oldalon megjelent GfK-elemzésből.

A portál a piackutató friss felmérésére hivatkozva közölte: egy átlagos vasárnap 870 ezer család vásárol fogyasztási cikkeket, jellemzően a hipermarketekben. A budapestiek és a nagyvárosok lakói használják ki leginkább a vasárnapi nyitva tartást. A hét egy átlagos napján közel 1,1 millió háztartás – a háztartások 26 százaléka – vásárol napi fogyasztási cikket. Egy átlagos vasárnapon ennél 18 százalékkal kevesebben, vagyis 873 ezer magyar háztartás vásárol az FMCG-cikkek közé sorolt árukból. Ilyenek a tejtermékek, húskészítmények, mélyhűtött termékek, testápolók, takarítószerek, a borotva, a pelenka, vagy a papírzsebkendő. A GfK adatai szerint nagy alapterületű hipermarketekben leginkább péntek és vasárnap között vásárolnak, míg a diszkontokban a vasárnapon kívül a csütörtök az a nap, amikor legtöbbet költenek FMCG-termékekre.

A falvakban leginkább szerdán és szombaton, míg a kisvárosokban szerda mellett vasárnap költenek a legtöbbet napi fogyasztási cikkekre. Budapesten a pénteki és vasárnapi vásárlás átlagon felüli. Az alacsony jövedelmű háztartások a hét első felében költenek átlagon felül FMCG-termékekre. A legmagasabb jövedelműek azok, akik főleg hétvégén vásárolnak.

Az egyfős háztartások kedd és csütörtök között, míg a 3 fős vagy annál nagyobb háztartások a hétvégi bevásárolásokat preferálják. A portál cikke megjegyzi azt is, hogy egyes vélemények szerint ugyanakkor a vasárnapi zárva tartás rendkívül hátrányosan érinthet más szektorokat is, például a barkácsboltokat, a műszakicikk-áruházakat, vagy épp a lakberendezési boltokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.