Hatmillió forint bírság fogyasztói csoportoknak

Becsapta ügyfeleit három fogyasztói csoport: a Gazdasági Versenyhivatal mindhármat elmarasztalta.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Optimum Holding Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft., a CREDITSWISS Pénzügyi Szolgáltató Kft. valamint a Kalomuna Credit 2010 Pénzügyi Szolgáltató Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat. A GVH a vállalkozásokat - a kiszabható legmagasabb - összesen közel 6 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A GVH a fogyasztói csoportok szervezésével 2010 vége óta foglalkozó Optimum Holding Kft.-vel és Creditswiss Kft.-vel szemben azért indított vizsgálatot, mert a vállalkozások nyomtatott sajtóban 2010 novembere és 2011 áprilisa között megjelent hirdetéseivel kapcsolatban feltételezhető volt, hogy a fogyasztók számára valótlan tájékoztatást nyújtanak az általuk kínált szolgáltatásról.

A GVH eljárása elérte a Kalomuna Credit Kft.-t is. Magatartását azért vizsgálták, mert szerződése alapján a fogyasztói csoportok szervezésével kapcsolatos tevékenység ellátásához az irodahelyek bérlését és működtetését, a reklámtevékenységet, az üzletkötők felvételét, oktatását, valamint a szerződéskötések lebonyolítását egyaránt ez a társaság végezte.

A GVH szerint a fogyasztói csoportok a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztókat (például BAR-listások, nyugdíjasok, alacsony jövedelemmel bejelentett egyéni vállalkozók)célozzák meg a hirdetéseikkel.

A fogyasztói csoportok hirdetéseiben jellemzően azt a látszatot keltik a szervező cégek, mintha ők hitellehetőséget nyújtanának. 

A valóságban a tagok befizetéseiből, és nem a fogyasztói csoport szervezője által biztosított pénzügyi alapból történik a kifizetés, ahol meghatározó a szerencse elem léte - "előtörlesztés" vállalása alapján dől el, ki az a szerencsés, aki adott hónapban vásárlói joghoz juthat.

Arról a körülményről sem tájékoztatják a cégek a hozzájuk fordulókat, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A Gazdasági Versenyhivatal mindhárom vállalkozás esetében megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését. Ezen kívül az Optimum Holding Kft.-t 808 367, a Creditswiss Kft. -t ötmillió, a Kalomuna Credit Kft.-t pedig a két eljárásban összesen 155 200 forint bírság megfizetésére kötelezte.

A maximális összegű vagy ahhoz közeli bírság kiszabását indokolta, hogy a jogsértő hirdetések, reklámok közzététele több hónapon át zajlott, azok a fogyasztók széles körét érték el, a kommunikációval megcélzott, illetve elért fogyasztói kör részben az átlagosnál kiszolgáltatottabb személyekből áll, akik számára a fogyasztói csoportba történő belépés egy hosszú távú (5-25 éves) elkötelezettséget jelentő jogviszonyt teremt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.