Háromtrillió dolláros amerikai megszorításról tárgyalnak

Elvileg ma kellene dűlőre jutnia Barack Obama elnöknek, valamint a kongresszus demokrata és republikánus képviselőinek az Egyesült Államok 3 trillió dolláros kiadási megszorításáról. Az egyelőre kitűnő adósságbesorolású USA pénzügyi tárcája jelen helyzetben augusztus 2-ig képes finanszírozni az országot.

Válságos szakaszhoz érkeznek pénteken az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését célzó tárgyalások: Barack Obama elnök és a kongresszus felső vezetői a kaotikussá váló helyzetben próbálnak megegyezni a deficit csökkentéséről - idézi a Világgazdaság Online a Reuterst.

Az eladósodás felső határának emelésére kitűzött augusztus 2-i határidő közeledtével Obama, illetve a kongresszus vezető tisztségviselője, John Boehner olyan tervet dolgozott ki, amely 3 trillió dollár összegű kiadási megtakarítást irányozna elő az adóreformot elhalaszthatásával – közölték a londoni hírügynökséggel kongresszusi források.

Ugyanakkor a Fehér Ház elismerte, hogy nem születhet megegyezés az államadósságról és az adóemeléssel kapcsolatos intézkedésekről. A demokraták az adók növelése mellett vannak, a republikánusok azonban továbbra sem fogadják el ezt.

Egyelőre nem tudni, hogyan és mivel növelné tehát bevételeit Washington. A kongresszusi források szerint jelenleg egy tíz éves deficitcsökkentő programra irányul a figyelem, amely egyesek szerint megmenthetné az Egyesült Államok legmagasabb hitelbesorolását.

A Reuters szerint egyes demokraták úgy látják, Obama túlságosan hajlamos a kompromisszumokra a szociális kiadások csökkentését illetően. Nem örülnének, ha nem egyezne bele adók azonnali emelésébe.

A pénteki nap döntő lehet, a Fehér Ház ugyanis elvileg a mai napot határozta meg az adósságlimittel kapcsolatos megegyezés kidolgozására. A vezető demokrata források szerint a tárgyaló felek jelenleg egy "varázsformulát" keresnek, amelyben ötvözik a demokraták és a republikánusok igényeit.

Boehner viszont nem túl bizakodó: mint mondta, fél tucat javaslatot tekintettek át eddig, de egyik sem tűnt túl vonzónak.

Az S&P drasztikus lépéssel közvetlenül "D", azaz bóvli kategóriába sorolhatja az Egyesült Államok az augusztus 4-én lejáró kötvényeit, ha nem módosítják a költségvetést. A Moody’s kevésbé radikális változást helyezett kilátásba, azt ígérve, hogy a létező legmagasabb "AAA" sávból "Aa" sávba sorolja Washingtont.

Az Egyesült Államokban már hónapok óta viaskodnak a demokraták és a republikánusok az adósság felső határának emeléséről. Az állam május közepén elérte az adósság törvényesen megengedett 14,3 billió dolláros felső határát, és ezért újabb hitelt nem vehet fel.

Az amerikai kormány jelenleg csak különleges intézkedések révén tudja kiegyenlíteni a számláit. A pénzügyminisztérium azonban - a saját adatai szerint – csak augusztus 2-ig tudja finanszírozni a működést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.