Háromszáz embert rúgnak ki az MKB-től

Az MKB Bank folytatja a tavaly december óta zajló reorganizációs program végrehajtását, ennek részeként az év során közel 300 státuszt szüntet meg - közölte a hitelintézet.
A bank vezetése a közlemény szerint már tájékoztatta a csoportos létszámcsökkentésről az illetékes munkaügyi központot, a lebonyolításról, feltételekről pedig konzultációt folytat az üzemi tanáccsal.

Az MKB emlékeztet, az év eleje óta már több mint 30 százalékkal csökkentették a vezetői pozíciók számát. A jelenlegi dolgozói létszámmal azonban nem növelhető a bank működésének hatékonysága. Ezért - az összes szóba jöhető lehetőség mérlegelését követően - csoportos létszámcsökkentés kezdeményezéséről született döntés. Így összességében mintegy 300 státusz szűnik meg a bankban az év egészében - írja közleményében a hitelintézet.

Az MKB 99,99 százalékos tulajdonosa a magyar állam, amely 55 millió euróért vásárolta meg a pakettet a Bayerische Landesbanktól. Az eladó vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkerendezést hajt végre a bankban. A tranzakció 2014. szeptember 29-én zárult.

Az MNB a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi törvény alapján rendelte el az MKB Bank Zrt. szanálását, vette át a bank feletti tulajdonosi és igazgatósági jogkörök gyakorlását, egyben szanálási biztosokat rendelt ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.