Hárommilliárdot költ kommunikációra a megszűnő NFÜ

Megszűnésének napján közel hárommilliárd forintos kommunikációs tendert írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Megszűnésének napján hárommilliárdos kommunikációs tendert írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) – nem igazán tudni, mi célból. Az uniós források felhasználásáért felelős szervezet megszüntetéséről a kormány már a nyáron határozott, és a részleteket hivatalosan elrendező okirat meg is jelent a december 31-i Hivatalos Értesítőben. E szerint az NFÜ nagyjából beolvad a kancelláriába, és december 31-én vállalhat utoljára kötelezettséget.

És ezt meg is tette: kedden – mint azt a Kreatív Online megírta – az ügynökség egy 2015 szeptemberéig szóló marketing-kommunikációs keretszerződésre írt ki uniós közbeszerzést. Ebben ötféle feladatot jelölnek meg, az összérték 2,9 milliárd forint, ami iparági méretekben eléggé nagy üzletnek számít. (Na persze ez is csak feleakkora, mint a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramját népszerűsítő hatmilliárdos kampány). 

Az uniós közbeszerzési portálon megjelent felhívás szerint nyomdai munkákra 400 millió keretösszegre lehet jelentkezni – itt a feladat szórólapok, dekorációs és marketingeszközök tervezése és kivitelezése. A 800 milliós PR-részben kreatív stratégiákat és terveket kell készíteni, el kell látni a sajtókapcsolati feladatokat (erre egyébként az NFÜ-n belül is volt, a kancelláriánál pedig van egy elég nagy szervezeti egység), miközben negyedévente ügynökségi prezentáció is szükséges.

A legnagyobb tétel a médiavásárlás, erre 1,5 milliárdos keretösszeg áll majd rendelkezésre, és ezen kívül még van egy-egy kutatás is (kvalitatív és kvantitatív) potom 100-100 millió forintért.

Az ügy komolyságát mutatja, hogy nem csupán a referenciákat határozták meg pontosan (ezzel több kisebb ügynökséget biztosan kizárva), de fontos műszaki teljesítmény-mutatókat is értékelnek majd, így az ár mindegyik részfeladatnál csak 60 százalékot ér majd, és nagyon fontos lesz a tenderen, hogy miként minősítik a beadott pályázatokat, koncepciókat – ezek ugyanis 40 százalékos súllyal esnek a latba a nyertes kiválasztása során. Ez egyébként annyit is jelent, hogy a legjobb koncepcióért akár másfélszer annyit is lehet kérni, mint egy esetlegesen ennél sokkal gyengébbnek minősítettért. 

A tender a kiírás szerint február közepén zárul, a munkát március végén kell megkezdeni.

Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi Terv eredményeit összegzi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén
Budapest, 2012. július 19. Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi Terv eredményeit összegzi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szakmai workshop sorozatának záró rendezvényén, a Millenáris Parkban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.